Szerzőink
Eduard Petiška cseh író volt, több mint kilencven könyv szerzője. Könyveit több tucat nyelvre fordították le, és külföldön is népszerűvé váltak. Műveinek összértékesítése meghaladta a tizennyolc millió példányt. Leghíresebb művei az ókori görög mítoszok és legendák, valamint Krtekről szóló történetek.
Kora gyermekkorától kezdve két nyelven - csehül és németül - beszélt, és ez később lehetővé tette számára, hogy fodítóként dolgozzon azokban az években, amikor eltiltották a publikálástól.
Az 1950-es években, amikor eltiltották a felnőtteknek szóló könyvek kiadásától, Petiška inkább gyerekeknek és fiataloknak írt történeteket kezdett el írni.
Az ókori görög mítoszok és legendák Petiška irodalmi alkotásának kulcsműve volt. Ez nem pusztán az ősi mítoszok egyszerű újramondása - ez egy tömör beszámoló az emberi életről és jellemről. Ez a téma, amelyet más írók figyelmen kívül hagytak, mert túlságosan kidolgozottnak és triviálisnak tartották, karrierjének alapja lett; gyerekek és felnőttek kedvenc mesemondójává vált, aki nyomásról és boldogságról, hűségről és árulásról, valamint az élet rövidségéről és lehetőségeiről mesél.
Leghíresebb műve akkor íródott, amikor nem hitte, hogy a kommunista rezsim valaha is megengedi neki, hogy felnőtteknek írjon. Úgy fogta fel, mint "regény a cseh életről".

Petőfi Sándor magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Közel ezer verset írt rövid élete alatt, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra.
A tanulást 18 éves korában abbahagyva színész lett, és ekkor kezdett verseket írni. 1844-től élt Pesten, 1846-tól baráti körével irodalmi társaságot szervezett. Fiatal kora ellenére ekkor már országos hírnévre tett szert. A „márciusi ifjak” egyik vezetőjeként részt vett az 1848. március 15-i forradalomban, amelynek a szimbolúmává vált. A 26 éves költő ezután a szabadságharc küzdelmeiben is részt vállalt. A történészek mai álláspontja szerint életét is áldozta a magyar szabadságért, hiszen 1849. július 31-ém esett el a segesvári csatát követő fejvesztett menekülés közben, a honvédeket üldöző kozák ulánusok által elkövetett mészárlásban. Rejtélyes eltűnésének minden körülménye, azonban még a mai napig sem tisztázódott.
Ő a magyar romantika kiteljesítője, és koráig még ismeretlen témákat honosított meg a magyar költészetben: nála jelent meg először a családi líra, szerelmi költeményeiben a hitvesi, házastársi szerelem ábrázolása, tájköltészetében pedig a „puszta”, a magyar Alföld méltó rajza. Ő írt először verseiben a „világszabadságról”, és általa teljesen új hang szólalt meg a magyar irodalomban. Közérthetően, egyszerűen szólt mindenkihez, hiszen a nép nyelvét beemelte az irodalomba, és a versek külső formája helyett a gondolatot állította középpontba.
Számos költeménye minden magyar számára ismert. A Szeptember végén című versét például a világ szinte összes irodalmi nyelvére lefordították. János Vitéz című elbeszélő költeményéből daljáték, bábelőadás, rajzfilm és rockopera is készült. Legismertebb verse a Nemzeti dal, mely a magyar hazafias költészet kiemelkedő hatású alkotása. Emlékét Magyarországon és a Kárpát-medence magyarlakta helységeiben több múzeum és emlékház, valamint számtalan utcanév, szobor és emléktábla őrzi.
(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Pet%C5%91fi_S%C3%A1ndor)

Médiaművész, szabadúszó fotográfus, 1995-től tanár, színházi látványtervező, rövidfilmek operatőre és rendezője.
2006-tól a MEDIAWAVE Alapítvány PASSPORT CONTROL Nemzetközi Fotó Műhelyének vezetője.
1994 és 2012 között Korniss Péter asszisztense volt.

Tanulmányai: Általános és középiskolai tanulmányait Csongrádon végezte. A Batsányi János Gimnáziumban érettségizett 1971-ben. 1971–76-ig az ELTE BTK, magyar-népművelés szakán tanult, tagja volt az Eötvös Kollégiumnak. Első versei 1972-ben jelentek meg a Tiszatájban. Az ELTE BTK Jelenlét című irodalmi folyóiratának alapító szerkesztője, 1976-tól a Forrás című irodalmi folyóirat szerkesztője, főmunkatársa. 21 önálló kötete mellett versei, írásai megjelentek a szép versekben (1978, 1979, 1986, 1989, 1990, 1993) és számos folyóiratban, többek között a Forrásban, a Hitelben, a Kortársban, a Tiszatájban és az Új Forrásban. Szerkesztésében jelent meg Radnóti Miklós válogatott versei című kötet a Magyar irodalom gyöngyszemei sorozatban.
Több díjjal is kitüntették, többek között 1983-ban József Attila-díjjal, 1999-ben Tekintet-díjjal. 1995 Magyar Arany Érdemkeresztet kapott.

Luca Poncellini torinói építészhallgatóként végzett, építészként és disignerként dolgozik.Sokéves kutatást követően készült el Hudec-monográfiájával. A magyarországi sajtó és szakmai közvélemény érzékenyen reagált a magyar névre dicsőséget hozó, újonnan felfedezett hazánkfia teljesítményére. Poncellini munkáját Csejdy Júlia egészítette ki családi dokumentumokkal, levélrészletekkel, pontosította a családi emlékezet megőrizte adalékokkal.
Forrás: wikipedia.org




A Tell Vilmos című kötet, az Opera mesék (Mesék az operából) sorozatban jelent meg tavasszal. A sorozat ismert, népszerű operák cselekményét dolgozza fel a gyerekek számára. A gyönyörűen illusztrált kötetekhez egy-egy – az eredeti zenemű részleteit tartalmazó – CD-melléklet is tartozik. Princzinger Anna kiskorától ír történeteket, meséket, verseket, novellákat, regényeket, a Tell Vilmos az első kiadott munkája. Magyar–történelem szakos tanárnak készül, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre jár. Kiadói ismeretség révén kérték fel az opera meseváltozatának megírására. Anna Giacomo Rossini operájának szövegkönyve nyomán tette olvasmányossá, a gyermekek számára is érthető mesévé a történetet, amely arról szól, hogy a svájci nép hogyan vívta ki önállóságát Tell Vilmos segítségével. Az eredeti művön néhány helyen változtatott is, Matild és Arnold szerelmi történetének érzelmi oldalát például erőteljesebben kidomborította. A könyvet a történelmi szál és az érzelmi vonal miatt nyolcéves kortól ajánlja. Princzinger Anna a szünidőben sem tétlenkedik, novelláskötetén és egy regényen is dolgozik, amelynek témája, mint a Tell Vilmos történetének is, a szabadságkeresés lesz.

Prokopp Mária magyar művészettörténész, egyetemi tanár.
Általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait Esztergomban végezte, 1957-ben érettségizett. 1957–1962 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar művészettörténet-történelem szakán végezte tanulmányait. 1962-ben diplomát szerzett. Szakdolgozatát az esztergomi Várkápolna XIV. századi falképeiről írta.
1962–1968 között az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban és Vármúzeumban dolgozott. 1969–1976 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Művészettörténeti tanszék tudományos munkatársa, 1977–1993 között tudományos főmunkatársa, 1993–2001 között egyetemi docense, majd 2001-től egyetemi tanára.
1967-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán doktorátust szerzett summa cum laude minősítéssel. Disszertációját a gömöri XIV. századi falképekről írta. 1976-tól a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa. Disszertációjának témája az itáliai trecento festészet hatása Közép-Európa falfestészetére, különös tekintettel Magyarországra. 1995-ben habilitált az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Disszertációját Sassettáról írta. 1978-ban Pasteiner Gyula emlékérmet (Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat), 1990-ben Ipolyi Arnold emlékérmet (Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat) és 2007-ben Szervatiusz Jenő-díjat, illetve Kiváló Erasmus Koordinátor kitüntetést (Oktatási és Kulturális Miniszter) kapott. A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Bizottságának tagja több ciklusban, és jelenleg is. 2000–2004 között a Magyar Tudományos Akadámia Köztestületi tagja. 1976-tól a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Értesítő szerkesztő bizottsági tagja. A Péter András-Alapítvány és a Szent István-díj Alapítvány elnöke.
1970-től rendszeresen ment külföldi tanulmányutakra. Számos alkalommal járt Olaszországban MÖB-ösztöndíjjal, illetve Mellon-ösztöndíjjal a Harvard egyetem firenzei Reneszánsz Kutató Központjában, a Villa I Tattiban. 1973-ban MÖB-ösztöndíjjal Franciaországban járt. Hallgatói tanulmányutakat vezetett Csehországba, Lengyelországba és Szlovákiába.
Előadást tartott számos nemzetközi konferencián: 1969: Budapest, CIHA-kongresszus; 1978: Köln, Parler-konferencia; 1977: Poznan, Közép-Európai gótikus falfestészet; 1983: Halle, Közép-európai falfestészet; 1986: Nedec/Niedzica, Közép-európai művészet; 1994: Udine, Középkori falkép-restaurálás; 1996: Róma – Nápoly, Nemzetközi Hungarológia Kongresszus; 2003: Milánó, Lombard-magyar művészeti kapcsolatok a középkorban; 2007: Firenze, Villa I Tatti, a Harvard Egyetem Reneszánsz Kutatóintézetében rendezett „Reneszánsz művészet Magyarországon” konferencián „Vitéz János esztergomi érsek (1465–1472) Studiolójának freskói” címmel; 2008: az Eötvös Loránd Tudományegyetem által rendezett nemzetközi konferencia A Reneszánsz Mátyás korában.
Oktatói és kutatói tevékenységének területe a XIII–XV. századi itáliai, magyar és közép-európai képzőművészet.
Főbb tudományos eredményei: az esztergomi vár XIV–XV. századi falképeinek datálása és stílus-körének meghatározása; Vitéz János érsek esztergomi Studiolója falképeinek programja és attribuciója; a közép-európai gótikus falképek itáliai kapcsolatainak meghatározása; Gömör, Szepesség és Somorja gótikus falképek; az újonnan feltárt hazai gótikus falképek feldolgozása: Keszthely, Siklós, Maconka, Tornaszentandrás; az esztergomi Keresztény Múzeum trecento képeinek új meghatározása, katalógusuk elkészítése; Sassetta Posztó-céh-oltárának új rekonstrukciója, tudományos feldolgozása; az Árpád-házi szentek európai kultuszának és képzőművészeti emlékeinek tudományos bemutatása; a nápolyi Santa Maria Donna Regina templom falképeinek művészettörténeti feldolgozása.
(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Prokopp_M%C3%A1ria)
