Szerzőink

Szekfű Gyula Ignác  magyar történész, publicista, egyetemi tanár, az MTA tagja, a kora újkori magyar történelem kutatója. A Három nemzedék szerzőjeként a Horthy-rendszer egyik fő ideológusa, ugyanakkor az 1945 utáni rendszer is kitüntetett helyen kezelte őt. A budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte egyetemi tanulmányait történelem, német, valamint francia nyelv és irodalom szakon. 1905–1906-ban dolgozott a Magyar Nemzeti Múzeumban, 1908-tól 1910-ig pedig gyakornok volt az Országos Levéltárban. Szekfű Gyula az 1920-as években szakmai és politikai tekintélyének csúcsára érkezett: a Három nemzedék a korszak alapművének számított, 1930-ban pedig az elsők között kapott Corvin-koszorút. 1927 szeptemberétől 1939 decemberéig a konzervatív Magyar Szemle szerkesztője volt. 1939-től 1944-ig vezető publicistája volt a Harmadik Birodalom politikájával szemben kritikus, ellenzéki Magyar Nemzetnek. Szekfű részt vett a húszas–harmincas évek reprezentatív vállalkozásában: Hóman Bálinttal közösen jegyezte a Magyar történetet. A középkori fejezeteket Hóman, a Mohács utáni részeket Szekfű írta. A szerzőpáros a történelem alakulását szellemi, lelki tényezőkre vezették vissza.

Szél Ágnes magyar építész, fotóművész. 1968-ban diplomázott a Műegyetemen. Építészmérnöki diplomát szerzett, majd 1972-ben esztétikából is diplomázott. Építészként kezdte szakmai életét Vadász György, Pomsár János, Iványi László építészek mellett. 1984-ben kezdett el fényképezni épületeket, településeket, ipari témát, üveget és természetet. Később a fókusz a fényképezésre helyeződött, a Fény és a kép került élete központjába. Fénnyel képet alkotni, a látható téma mögött a láthatatlan jelen lévőt megmutatni, az értéket felismerni, közvetíteni, teremteni vált céljává és érzi feladatának. 1968–1978 között építésztervezőként dolgozott, 1977–82 között Algériában élt és dolgozott. 1986–89-ben Szél Ágnes az Artunion épületfotósa. 1989-től lett önálló fényképész. 1996–2003 között a MVM Magyar Villamos Művek Zrt. képzőművészeti diákpályázatának zsűrielnöke, és 2001–2002 között az MVM fotógalériájának tervezője és művészeti vezetője lett.

Magyar néprajzkutató, folklorista, szakíró. A magyar szólások és közmondások műfajának és használati területeinek ismert kutatója, számos szakmai kiadvány szerzője. Többek között az Apáról fiúra, a Szólások és közmondások, és még sok jelentős kötetet publikált. Kiadónknál a Magyar népművészet című, a néprajzkutatás sokfelé ágazó területeit átfogó műve jelent meg, amely nagy sikert aratott.

Forrás: Wikipédia

Szerb Antal (Budapest, 1901. május 1.[2] – Balf, 1945. január 27.) magyar író, irodalomtörténész, nemzetközileg népszerű regények szerzője. Az 1930-as években főként az angolszász irodalommal és regényelmélettel foglalkozott. Nagy összefoglaló műve, A világirodalom története megírásához Babits Mihály művére (Az európai irodalom története) is támaszkodott. A világirodalmat ő is folyamatnak tekintette, amelyben a nemzetek fölötti jelentőségű írók és művek évszázadokon és országhatárokon átemelkedve megtermékenyítik egymást. Gondolatmenete stílusok és korszakok egységeire épül. Versei a lázas útkeresés, a szándékos meghökkentés programjából születtek. Pályakezdő éveinek novellái a történelmi múltba és a mesék időtlen világába vezetnek.

*Forrás: Wikipédia

Művészettörténészként közel 10 éven át dolgoztam a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak, később az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kulturális Államtitkárságára kerültem, majd 2013-tól a Budapesti Történeti Múzeum Budapest Galériájában vagyok, 2016-tól a Köztéri Művészeti Alkotások Osztályát vezetem. Kutatási területem a 19. századi magyar szobrászat a kiegyezésig.

Szigethy Gábor Kossuth-díjas magyar színháztörténész, rendező, egyetemi tanár. 1960–1961 között a Vígszínház díszítőmunkása, 1961–1962 között az Irodalmi Színpad színpadmestereként dolgozott. 1962–1967 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-népművelés szakán tanult. 1962–1963 között a Nemzeti Színház statisztája volt. 1964-ben szállítómunkásként tevékenykedett. 1965-ben pincér lett. 1966–1967 között olasz lektor volt. 1967 óta jelennek meg írásai. 1968–1971 között a Színháztudományi Intézet tudományos segédmunkatársa volt. 1971-től 5 évig a Kritika főszerkesztő-helyettese. 1972–1993 között az ELTE adjunktusa, 1975-ben doktorált. 1981–1989 között a Gondolkodó magyarok című sorozat szerkesztője, 1993–1997 között a Veszprémi Petőfi Színház rendezője, 1997–2004 között a Ruttkai Éva-emlékszoba igazgatója volt. 1999-től több évig a Színház- és Filmművészeti Egyetem és Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója. 2021-től ismét tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.