Szerzőink

A zenetudós 1923. november 17-én született Rákoshegyen. 14 éves korától tíz éven át Horusitzky Zoltánnál, Kodály Zoltán egykori növendékénél folytatta zenei tanulmányait; zongorista növendéket tanárai igen korán szerepeltették - írják az akadémia által közölt életrajzban.

Zenei tanulmányaival párhuzamosan 1941-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem német-olasz-irodalom-esztétika szakára iratkozott be. Egyetemi évei alatt Wiesbadenben Walter Gieseking, majd Salzburgban Elly Ney zongora mesterkurzusainak a hallgatója volt. Wiesbadenben Otto Schmitgen zeneigazgató - kijátszva a növendékek felléptetésére vonatkozó tilalmat - zongoraművészként is felléptette Eősze Lászlót, aki 1944-ben a hazai közönség előtt is bemutatkozott.

Eősze László érdeme volt az Új Liszt Összkiadás életre hívása és kiadói tudományos műhelyként való megalkotása is, melynek köszönhetően Liszt szóló zongoraműveiből 18 kötet, bennük 322 Liszt-mű jelent meg. A kiadó irodalmi vezetőjeként több mint félezer zenetudományi, zenepedagógiai, zenei népművelő könyv kiadását kezdeményezte.

Zenetudományi munkásságát - a kiadóból történő 1987-es nyugalomba vonulásáig - mindvégig magánkutatóként bontakoztatta ki. 34 olasz magán- és közgyűjtemény átvizsgálásával 1980-ban megjelent, 119 római Liszt-dokumentum című könyvével Eősze László önmagában is jelentős opusszal járult hozzá a Liszt-kutatás történetéhez - áll a közleményben.

Kandidátusi fokozatát A századforduló eszmei áramlatainak hatása Kodály zeneszerzői egyéniségének kibontakozására című disszertációjával 1988-ban szerezte meg. Tudományos életműve gerincét a Kodály Zoltánról szóló hét forrásértékű, többes kiadásaival és fordításaival együtt 25 könyve, mintegy 75 tanulmánya alkotja, melyhez szervesen csatlakoznak a Kodály Zoltán hazai és nemzetközi reputációját szolgáló társaságokban, alapítványokban végzett nagy fontosságú közéleti munkái.

Farkas Attila Márton, FAM magyar egyiptológus, kulturális antropológus, publicista. Kutatási területe a buddhista vallástörténet, vallásfilozófia, valamint az ókori egyiptomi túlvilághit. Tudományos munkássága mellett a baloldali és ökopolitikai publicisztika egyik vezető alakja.

Farkas Attila Márton szentségtelen eszközökkel küzd az álszentség ellen. Felforgató ideológiáit romkocsmákban, FAM monogram alatt, a többi kocsmatöltelék közé vegyülve, azok alkoholgőzös, minősíthetetlenül trágár stílusában hirdeti, diszkréten elrejtve hallgatósága elől kulturális antropológusi végzettségét és buddhista tanári státuszát. Esszéi, bölcseleti munkái egy bizonyos intellektuális szubkultúra kedvelt olvasmányai. Farkas Attila Márton olyan bráhmana, aki előszeretettel, szinte perverz módon súdrának adja ki magát. Tettestársával, Puzsér Róberttel különösen veszélyes bűnbandát alkotnak. E könyv előre megfontolt szándék kal, bűnszervezetben rendezett gyűléseik tartalmából származó vádirat, tele veszedelmes eszméik önként beszolgáltatott bizonyítékaival.

*Forrás: Wikipédia, Kassai Lajos

1766. január 6-án született jómódú debreceni kézműves polgárcsaládban. Apja állatorvos és gyógykovács volt. Iskoláit szülővárosában kezdte; 1779-ben befejezte a gimnázium 6. osztályát. 1781. április 20-án a Debreceni Református Kollégium hallgatói közé lépett; tanára volt P. Szathmáry István, Hatvani István, Varjas János és Sinai Miklós. Azonban valami mellőztetés miatt összezördült tanáraival, és 1782. április 16-án beállt az I. úgynevezett Császárhuszár-ezredbe önkéntes közlegénynek s Galíciában szolgált. 1788-tól II. József császár seregében a török elleni háborúban harcolt.1789-ben előléptetik, hadnagyként folytatja a háborút. 1790-ben ezrede kisegítő csapatként van jelen Moldvában az osztrák−török−orosz háborúban. 1793−96-ban részt vett a francia háborúban, s a napóleoni hadjáratok során eljutottFranciaországba, Dél-Németalföldre, Hollandiába, Németországba. 1796-ban ismét előléptették, ezúttal főhadnaggyá, de erről a tisztségről nem sokkal később lemondott. Ugyanebben az évben visszatért szülővárosába, Debrecenbe. Visszavonultan él, kertészkedik és gazdálkodik, emellett verseket ír.

Harmincévesen visszatért a szülővárosába, ahol a mezőgazdálkodásnak élt, és mint városi és kollégiumi pénztárnok hivatalnokoskodott. Kiadta a Magyar Füvészkönyv-et. Megírta a Lúdas Matyi első változatát, majd később átdolgozta és kiadta Bécsben. Különösen szerette a botanikát, és emellett verselgetett is. A füvészetre Földi János és sógoraDiószegi Sámuel buzdították. 1806-tól a városi közélet aktív tagja, a kollégium s a város pénztárosa, esküdt, majd a polgárság kapitányává választják. A leégett Nagytemplom újjáépítésének egyik irányítója, ami következtében 1807-ben egyházi gondnokká is megválasztották. A debreceni körnek is tagja volt; Csokonai Vitéz Mihály csaknem mindennapos volt Fazekas házánál, és Kazinczy Ferenccel is jó barátságban volt, leveleztek is. Kazinczy Csokonai munkáinak kiadásánál Fazekast választotta maga mellé szerkesztőtársnak; az ebből keletkezett Árkádia-perben, amely a Hazai és Külföldi Tudósításokban évekig tartott, a debreceni közvéleményt Fazekas képviselte, s ő harcolt a lapban Kazinczy ellen, habár névtelenül. Fábián Gábor szerint a Mondolat megírásában is volt része. 1819-ben indította és haláláig szerkesztette a Debreceni Magyar Kalendáriumot. Prózafordításokat, tudománynépszerűsítő cikkeket közöl, és verseket is ír a Kalendárium számára. Utolsó éveiben sokat betegeskedett, a katonaság okozta csúzos bántalmakhoz még makacs gyomorbaj is járult. Végül 1828-ban súlyos tüdőbajban hunyt el Debrecenben.

(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fazekas_Mih%C3%A1ly)

Fecske Csaba (Szögliget, 1948. március 10. –) József Attila-díjas (2008) magyar költő, publicista.

Szülei: Fecske Lajos és Rencsisofszki Ilona. 1962 óta Miskolcon él. 1966–1990 között a Kohászati Gyárépítő Vállalatnál olvasztár, diszpécser, technikus, szállításvezető, műszaki ellenőr volt. 1968 óta publikál rendszeresen. 1991 óta rokkantnyugdíjas. Az Észak-Magyarország publicistája.

1973-ban feleségül vette Serfőző Máriát. Két gyerekük született; Hajnalka (1973), Zoltán (1974). Született négy unokája Fecske Lilla (1998), Földvári Ákos (1996), Földvári Szabolcs (2001), Fecske Zoltán (2007).

(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fecske_Csaba)

Ókortörténész, klasszika-filológus, magyar és neolatin író, hosszú ideig a Károli Gáspár Református Egyetem tanára volt, 2019-ig pedig a Studia Epigraphica Pannonica című folyóirat főszerkesztőjeként tevékenykedett. 2019-től a Magyarságkutató Intézet Nyelvtervezési Kutatóközpontjának tudományos tanácsadója, 2020-tól Klasszika-filológiai Kutatóközpontjának igazgatója. Elsősorban ókortörténeti kutatási témákkal foglalkozik római epigráfia és paleográfia, ősi európai írások története (szkíta, etruszk, avar írásos emlékek, a rovásírás eredete); Pannonia római kori régészete és története, latin nyelvészet és nyelvtörténet területén. A pannóniai római feliratos anyag szójegyzékét (1991–94) és latin nyelvészeti értékelését önálló kutatással készítette. Szépirodalmi munkásság: műfordítások ógörög és latin nyelvből magyarra, magyarról latinra (Az ember tragédiájának teljes latin nyelvű fordítása); önálló regények és verseskötetek, az utóbbiak magyar és részben latin nyelven. 2011 óta a Magyar Írószövetség tagja.

Forrás: Wikipédia

Művészettörténész, kiadónknál a Rimanóczy-monográfia társszerzője, Borbíró Virgilről most készül új könyve.

Az ELTÉ-n végzett művészettörténészként és okleveles középiskolai történelemtanárként. 1987-től 1995-ig z ELTE Művészettörténeti Tanszékének munkatársa, 1999-től 2012-ig a MÉM (Magyar Építészeti Múzeum) dolgozója.Főbb kutatási területe a modern tendenciák a magyarországi építészetben az 1930-as évektől az 1970-es évekig. Foglalkozik még a műemléki tudományos dokumentációval, mely nagyban segíti építészeti emlékeink megóvását.

Forrás: a szerző