Szerzőink

Gerő László építésztörténész, a hazai műemlékvédelem egyik kiemelkedő szakértője.

1909. május 24-én született Szombathelyen. Apja Gerő László földmérő mérnök, térképész volt. A középiskola befejezése után Budapesten, a József Műegyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1932-ben szerzett építészmérnöki diplomát, majd 1941-ben műszaki doktori oklevelet.

1935–1938 között kisebb megszakításokkal a római Magyar Akadémián tanult ösztöndíjjal, ahol tanulmányozta Róma városépítészetét és a Santo Stefano (Szent István) Rotondo templom építészetét. Az 1939–1949 közötti években – Rómából hazatérve – a Fővárosi Tanács Magasépítési Osztályán dolgozott mérnökként.

Az 1940-es években kidolgozta a budai várnegyed rendezési tervét. 1941-ben első nagyszabású munkája az óbudai amfiteátrum helyreállítása és városképbe helyezése volt. A második világháború utáni években többek között a Belvárosi plébániatemplom, a Budavári Nagyboldogasszony-templom helyreállításával foglalkozott, majd megtervezte és irányította a Budai várnegyed helyreállítását. Dolgozott a sárospataki Vörös-torony, a Szigligeti vár, a révfülöpi templom, a Nagyvázsonyi vár, a sopronbánfalvai Mária-Magdolna templom, a badacsonyi, Szegedy Róza-ház helyreállításán.

1957-től az Országos Műemléki Felügyelőség Építési Osztályát vezette. 1960-as években elvégezte a műemléki jelentőségű területek és műemléki környezetek kijelölését és szorgalmazta védetté nyilvánításukat.

Gerő László a Műegyetemen is tanított „Műemlékvédelmet”. Munkája során kezei alól több tehetséges fiatal szakember került ki, akik tanítványaként a magyar műemlékvédelem és helyreállítás elismert szakemberei lettek.

1980-ban Lékai László bíboros esztergomi érsek megbízásából a római Szent Péter-székesegyházban megtervezte és felépítette a „Magyarok kápolnáját”.

(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Ger%C5%91_L%C3%A1szl%C3%B3_%28%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9sz%29)

Görgey Gábor, ered. Görgey Arthur, Kossuth-díjas író, költő, dramaturg, rendező. 2002 és 2003 között a nemzeti kulturális örökség minisztere.

1948-ban felvették a Pázmány Péter Tudományegyetem német-angol szakára, de 1949-ben félbe kellett szakítania tanulmányait. 1950-ben kerül a színházi élet közelébe, amikor a Nemzeti Színháznál dolgozott. 1951-ben származása miatt kitelepítették, csak 1954-ben térhetett vissza Budapestre. Egy évig a Római Katolikus Hittudományi Akadémia hallgatója. 1955-ig hivatalsegédként dolgozott, majd 1956-ig üzemi színjátszó csoportok rendezőjeként.

1959-ben a Magyar Nemzet munkatársa lett, a lapnál 1994-ig dolgozott. Eközben 1964-1972 között a Pannónia Filmstúdió dramaturgja és 1982-1988 között a Szegedi Nemzeti Színház irodalmi vezetője volt. Többször rendezett a Madách Színházban is.

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja. 1992-1998 között a Magyar Írószövetség elnökségi tagjaként tevékenykedett. 1994-ben a Magyar Televízió művészeti vezetőjévé nevezték ki, pozícióját 1996-ig viselte. Szintén 1994-ben a Magyar PEN Club alelnökévé, 2001-ben elnökévé választotta. Közben, 2000-ben a Bibó István Közéleti Társaság alelnöke is lett.

2002-ben Medgyessy Péter akkori kijelölt miniszterelnök bevette új kormányába a nemzeti kulturális örökség minisztereként. Miniszteri esküjét 2002. május 27-én tette le. 2003-ban, az első kormányátalakítás során távozott pozíciójáról, majd 2004-ig a miniszterelnök kulturális főtanácsadója volt. 2006-ban az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje volt. A Fehér Klára irodalmi díj és a Pethő Sándor-díj kuratóriumának tagja.

Első verseskötete Füst és fény címmel jelent meg, 1956-ban, a következő 1963-ban, Délkör címmel. Első drámája, a Komámasszony, hol a stukker? nagy sikerrel szerepelt a hazai színházakban, az Amerikai Egyesült Államokban is bemutatták. Több műve önéletrajzi ihletésű, ilyen a Galopp a Vérmezőn című drámája is, amelyben kitelepítési élményeit dolgozza fel. Regényírói munkássága is jelentős, Adria szirénje című regényéért kapta meg a 2000-es Év Könyve-díjat.

(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6rgey_G%C3%A1bor)