Szerzőink
Kelecsényi László György író, film- és irodalomtörténész, egyetemi tanár.
Diplomáját 1970–1975 között szerezte az ELTE BTK filozófia-esztétika szakán. 1975–1977 között az ELTE BTK-n tudományos ösztöndíjas volt. 1975–1979 között a Magyar Filmtudományi Intézet tudományos kutatója volt. 1978-ban doktorált az ELTE BTK-n esztétikából. 1979–1990 között a Mafilm Budapest studiójában dolgozott dramaturgként. 1990–1992 között, valamint 1995 óta szabadfoglalkozású író. 1992-től egy éven át a Köztársaság című hetilap újságírója volt. 1993-ban az RTV Újság szerkesztője volt. 1994–1995 között a Respublika néven futó újság rovatvezetője volt. 1995–2006 között a Duna Televízió külsős sajtómunkatársa és a Dunaveritas Akadémia oktatója. 2001–2007 között dolgozott még a Magyar Rádió, Muzsikáló reggel című műsorának műsorvezetőjeként. 2008 óta a Zsigmond Király Főiskola óraadó tanára.
(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kelecs%C3%A9nyi_L%C3%A1szl%C3%B3)
Kernács Gabriella magyar művészettörténész és műsorszerkesztő. A Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja (2007).
Felsőfokú tanulmányokat az 1963–1968 Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatott művészettörténet szakon (1963-1968). A diploma kézhezvétele (1968) után a Magyar Televízió szerkesztőjeként működött. Festőkről, szobrászokról, iparművészekről, népművészetről, műemlékekről, kultúrhistóriai, művészeti eseményekről ezernél több televíziós műsort írt, szerkesztett, többek között Aba-Novák Vilmos, Anna Margit, Ámos Imre, Balázs János, Deim Pál, El Kazovszkij, Gyarmathy Tihamér, Harasztÿ István, Jovánovics György, Kassák Lajos, Keserü Ilona, Kolozsváry Ernő, Kós Károly, Mattis Teutsch János, Melocco Miklós, Ország Lili, Schéner Mihály, Somogyi Győző, Szabó Vladimír, Szalay Lajos, Tóth Menyhért, Vörösváry Ákos munkásságáról.
Nemcsak képzőművész egyéniségek és műgyűjtők munkássága került bemutatásra, hanem iskolák, irányzatok, áramlatok is, melyek Kelet-Európában a 20. században a vizuális kultúra terén jelentkeztek, köztük: Az orosz avantgárd (1988), a magyar Iparterv : 1968-1969 (1989); Gobelinek Kölcsey Himnuszára (1996), stb. Ezen képzőművészeti ismeretterjesztő, dokumentum- és riportfilmek egy részét fesztiváldíjjal, televíziós nívódíjjal tüntették ki. 1998-ban B. Farkas Tamás rendezővel közösen „a modern képző- és iparművészetet megjelenítő filmek sokaságáért” Magyar Örökség-díjjal jutalmazták őket.
Kernács Gabriella 2006-ban megjelent Sajdik Ferenc karikaturistáról szóló kötetét a Magyar Katolikus Rádióban ismertették július 15-én este a Műtermi Meditáció sorozatban: Sajdik Ferenc karikaturista Kernács Gabriella szemével címen. (Szerkesztő-műsorvezető: Dvorszky Hedvig).
(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kern%C3%A1cs_Gabriella)
Széchenyi-díjas művészettörténész, az ELTE Művészettörténeti Tanszékének professor emeritusa , a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 1966–1972 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt, latin–magyar–művészettörténet szakon. A diploma megszerzése után az Eötvös Loránd Tudományegyetem alkalmazásába került. A Műcsarnok igazgatójaként dolgozott 1992 november és 1995 január között, 2000-2006 között az Ernst Múzeum igazgatója volt. 1995-től egyetemi docens lett az ELTE-n.[1] 2013-ban megkapta a professor emeritus címet. Kutatóként a Magyar Tudományos Akadémia 19. századi Művelődéstörténeti Bizottságának és az az MTA Művészettörténeti Kutatócsoportjában dolgozik. Kutatási területe a 19-20. századi egyetemes és magyar művészet- és építészettörténet.
*Forrás:Wikipédia
A litván Kęstutis Kasparavičius több mint 60 gyerekkönyvet illusztrált, rajzai világszerte számon kitüntetésben részesültek. A 2000-es évek óta írja és illusztrálja saját történeteit, melyeket közel 20 nyelvre, köztük spanyolra, katalánra, kínaira, sőt koreaira is lefordítottak. Mesekönyveit nemcsak Litvániában, hanem az egész Balti régióban is többször jutalmazták az év gyermekkönyvének díjával.
(forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/K%C4%99stutis_Kasparavi%C4%8Dius)
Joseph Rudyard Kipling ([ˈdʒəʊzɪf ˈɹʌdjəd ˈkɪplɪŋ], irodalmi Nobel-díjas angol író és költő. Napjainkban leginkább gyermekeknek szóló műveiről ismert, melyek között leghíresebb A dzsungel könyve (1894).
Édesapja John Lockwood Kipling (1837–1911) metodista lelkész, képzőművészeti iskolai tanár, illusztrátor, szobrász és festő volt, édesanyja Alice Macdonald (1837–1910). 6 éves koráig szüleivel Indiában élt. Tanulmányait Angliában folytatta, majd Indiában lett újságíró.
Bejárta szinte az egész világot. Amerikában 4 évet élt, Európában politikai szerepet is vállalt: lelkes híve volt az angol gyarmatbirodalomnak. Híres regénye továbbá a Kim is (1901), melynek cselekménye Indiában játszódik, és meg is filmesítették. Mesegyűjteménye Az elefántkölyök címen jelent meg. Ha... (1895) című versét több magyar költő lefordította (Kosztolányi Dezső, Devecseri Gábor, Szabó Lőrinc).
A novella művészetének egyik legnagyobb újítójaként tartják számon; gyermekeknek szóló művei a gyermekirodalom örökzöld klasszikusai; legjobb írásai kifinomult, sokoldalú és ragyogó elbeszélő tehetségét mutatják.
A 19. század végén és a 20. század elején Kipling az egyik legnépszerűbb angol próza- és versíró volt. Henry James is csodálattal nyilatkozott zsenialitásáról. 1907-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, az angol nyelven alkotó írók közül elsőként, és máig a legfiatalabbként. Többször felajánlották neki a lovagi címet, amit azonban ő mindig visszautasított.
Később George Orwell a „brit imperializmus prófétájaként” emlegette Kiplinget. Sokan előítéletesként és militaristaként értelmezték munkáit, Douglas Kerr mai kritikus szerint Kipling még ma is indulatos vitákat kavar, és máig tisztázatlan, hová helyezzük el az irodalom- és kultúrtörténetben. Azonban mindenképp figyelemre méltó nemcsak kivételes elbeszélőtehetségének köszönhetően, hanem amiatt is, hogy műveiből hű képet kaphatunk arról, milyen lehetett a Brit Birodalomban élni.
(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Rudyard_Kipling)





.jpg)


