Szerzőink

Politikus, miniszterelnök, közgazdasági író, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1950, r. 1953.). Az 1956-os forradalom és szabadságharc vértanuja. Szegényparaszt családból származott. Felső kereskedelmi iskolát végzett, majd lakatos mesterséget tanult. Mint segéd Diósgyőrött és Kaposvárott dolgozott. 1914-ben bevonult katonának és orosz hadifogságba esett. 1918-ban belépett az oroszországi Kommunista Párt Magyar csoportjába és a Vörös Hadsereg tagjaként harcolt. Hazatérte után (1921) Somogy vm.-ben szervezte a földmunkásmozgalmat. 1925-től 1927-ig az MSZP tagja volt. 1925. november 28-án feleségül vette Égető Máriát. 1928-ban Bécsbe emigrált. 1929-ben visszatért a SZU-ba és a moszkvai Agrártudományi Intézet, majd a Központi Statisztikai Intézet munkatársa. A II. világháború idején a m. nyelvű Kossuth Rádió egyik vezetője Tbilisziben. 1944 végén hazatért Mo.-ra és tagja lett az MKP, majd az MDP Központi vezetőségének és a Politikai Bizottságnak. 1944. dec. 22-től 1945. november 12-ig földművelésügyi, nov. 15-től 1946. márc. 20-ig belügyminiszter. 1950. dec. 18-tól 1952-ig élelmezési miniszter. 1948-ban az országgyűlés elnöke. Ezután a tanítást választotta és megszakításokkal 1948–1956 között a bp.-i Közgazdasági egy.-en tanított. Egy rövid időre megszűnt a vezető szerepe a Pártban a mezőgazdaság szocializálásával kapcsolatos ellenvéleménye miatt 1952. jan. 5-től nov. 14-ig begyűjtési miniszter. 1952-ben miniszterelnök helyettes. 1953-tól majdnem két évig miniszterelnök. (1953. júl. 4. – 1955. ápr. 18.). A törvénytelen bebörtönzések feloldása, a kitelepítések megszüntetése és hatálytalanítása, az életszínvonal emelésére tervezett intézkedései szembe állította a Rákosi–Gerő személyi kultusszal. 1955. áprilisában tisztségétől megfosztották és a Pártból kizárták. Ezzel felszámolták az első magyar reformkísérletet. De két éven át tartó miniszterelnöksége alatt született meg és bontakozott ki a sztalinista rendszert elutasító politikai és szellemi mozgalom, mely az 1956-os forradalom és szabadságharchoz vezetett. 1956. okt. 24-től november 12-ig ismét minszterelnök a szovjet csapatok magyarországi megszállásig (1956. nov. 4.) Miniszterelnöksége alatt megszűnt az egypártrendszer Mo.-on, visszaállt a 45-ös szabad választások alapján alakított demokratikus koalíciós rendszer, ami 1947-ben megszűnt. Az ő miniszterelnökségéhez fűződik, hogy a kormány Mo.-ot semlegesnek nyilvánította (1956. nov. 2.) A Kádár-kormány bíróság elé állította. Halálra ítélték és kivégezték (1958. június 16.) – Kivégzésének 30. évfordulóján 1988. június 16-án Nagy Imre emlékművet avattak Párizsban a Pčre Lachaise temetőben. 1989. június 16-a óta ezen a napon emlékezik Mo. Nagy Imrére és a szabadságharc többi résztvevőjére.

Forrás: www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon

Házasságon kívüli gyermekként született, édesanyja Nagy Júlia cselédlány volt. Édesapja személye bizonytalan, egyesek szerint Basa Lajos református lelkészfiú, mások szerint egy Basch nevű helybeli zsidó bérlő lehetett az apja.^[1] Nagy Lajost iskolás koráig nagyszülei nevelték. 1901-ben érettségizett; eredetileg matematika-fizika szakos tanárnak készült, mégis jogot tanult. Az egyetem mellett ügyvédi irodákban és házitanítóként dolgozott. 1906-ban rövid ideig szolgabíró lett, bár a jogi diplomát sosem szerezte meg.

1907-ben jelent meg első novellája, 1911-ben első kötete. 1915-ben besorozták, de frontszolgálatra nem került és két év múlva ideggyengeségre hivatkozva felmentették a szolgálat alól.

1918-tól a Bolond Istók című szatirikus lap szerkesztője, 1922 és 1929 között a Nyugat főmunkatársa. Ennek ellenére, bár kora szerint is ennek a nemzedéknek a tagja, sosem tartozott igazán a nyugatosok közé. A későbbiek során munkatársa volt az Esti Kurir, az Együtt, a 100%, a Független Szemle és a Forrás című lapoknak, és 1945 után a Szabad Népnél is dolgozott.

1935-ben vette feleségül Szegedi Borist (1895-1967).^[2] 1940-ben könyvesboltot nyitott, miután az írói munkásságáért kapott pénzből nem tudott megélni. 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, és az egyik legfontosabb szocialista írónak tekintették; az 1950-es évek elején mégis háttérbe szorult.

Három alkalommal (1932, 1935 és 1938) kapott Baumgarten-díjat és egyike lett az első Kossuth-díjasoknak 1948-ban. Legnagyobb sikereit novelláival aratta.

Forrás: Wikipédia

Nagy László  Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

A Veszprém megyei Felsőiszkázon született. Édesapja, Nagy Béla (1889-1969), elismert gazdaként különböző tisztségeket töltött be, bíró is volt. Festőnek készült. Édesanyja, Vas Erzsébet (1905-199), nyárádi születésű gazdalány. A szülők 1923-ban kötöttek házasságot, s négy gyermekük született: Izabella, Mária, László és István. Az utóbbi Ágh István néven vált ugyancsak jeles költővé.

Az elemi iskolát Felsőiszkázon (1931-1938) végezte. 1935 augusztusában csontvellőgyulladás támadta meg a lábát, többször műtötték, közben idegek sérültek meg, így élete végéig járógép használatára kényszerült. Betegsége miatt az ötödik osztályt csak -ban végezhette el, kitűnő eredménnyel.

A polgári iskolába Pápán járt (1938–41), az első két évfolyamot magánúton, egy év alatt járta ki. Itt indította el a tehetséges fiút a festő-képzőművész pályán A. Tóth Sándor. 1941-1945-ben a református kollégium kereskedelmi középiskolájában folytatta tanulmányait. 1945 júliusában érettségizett. 1945-1946-ban Iszkázon tartózkodott.

1946 augusztusában Budapestre utazott. Az Iparművészeti Főiskolán grafikus szakon kezdte meg tanulmányait. 1947-ben átjelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, rajz szakra. Kezdtek megjelenni első versei: előbb egy diákújságban, majd 1947 decemberében a Valóságban. Bekerült Sőtér István híres Négy nemzedék című antológiájába is. 1948 nyarán eldöntötte, hogy mégis inkább költő lesz, s ősszel a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára iratkozott be magyar–szociológia–filozófia szakra, majd fél év után áttért az orosz szakra, hogy Szergej Jeszenyint fordíthasson.

Már nem diákként, hanem elismert költőként kapott ösztöndíjat Bulgáriába, hogy megtanulja a nyelvet és fordítson. 1949 őszétől 1951 nyaráig közel két évet töltött Bulgáriában, s később is gyakran visszajárt.

1952. augusztus 20-án házasságot kötött Szécsi Margit (1928-1990) költőnővel. 1953-ban született meg András fiuk. Eleinte albérletben laktak, gyermekük a pestlőrinci anyai nagyszülőknél nevelkedett, majd Zuglóban kaptak lakást. 1953 augusztusától 1957 februárjáig a Kisdobos szerkesztője, majd főszerkesztője volt. 1957 elején megszűnt irodalmi állása és évekig műfordításból élt. 1959-től haláláig az Élet és Irodalom képszerkesztője, majd főmunkatársa volt.

1966-ban Kossuth-díjat kapott. Az 1960-as években néhány verseskötetéhez illusztrációkat is készített. 1975 februárjától napi rendszerességgel vezetett naplót, amely 1994-ben jelent meg Krónika töredékek címmel. Ugyanebben az évben - a költő ötvenedik születésnapjára - készült Zolnay Pál portréfilmje, melyben Kormos István és Nagy László beszélgetett.

1978. január 29-én, influenzából lábadozva részt vett felesége szerzői estjén. Másnap reggel meghalt. A halál oka: szívinfarktus. A Farkasréti temetőben temették el.

(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_L%C3%A1szl%C3%B3_%28k%C3%B6lt%C5%91%29)