Szerzőink

Osvát Erzsébet  magyar költőnő, ifjúsági írónő. A gyermekirodalom elismert alakja.

Osvát Erzsébet (születési nevén Opman Erzsébet) 1913. március 21-én született Beregszászon. Szülei (Puneth Janka, Opman Kálmán) tanárok voltak. 1933-ban ő is elvégezte a tanítóképzőt, és Pozsonyban kapott diplomát. Csetfalván, Péterfalván és Tiszaújlakon tanított alsó tagozaton. Férjével, az író, műfordító, művészettörténész és könyvtárszakember Sándor Lászlóval 1942-ben Ungvárra, majd 1962-ben Budapestre költöztek - ekkor már - két gyermekükkel, Sándor Judittal és Jánossal. Itt dolgozott a Magyar Írószövetség gyermekírói szakosztályán, a Kisdobos és Dörmögő Dömötör folyóiratok szerkesztőségében. Az 1950-es években tűnt fel az óvodások és kisiskolások részére írt verseivel. Költeményeit, meséit folyamatosan előadták a rádióban, televízióban, beválogatták antológiákba, több költeményét megzenésítették. 1991. április 20-án hunyt el.

(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Osv%C3%A1t_Erzs%C3%A9bet)

Művészettörténet-német szakos bölcsész diplomámat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán szereztem 2008-ban. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Fotótárában és Tervtárában végeztem múzeumi gyakorlatomat, majd 2009-től a Szépművészeti Múzeum külsős tárlatvezetője lettem. 2010-ben a Magyar Építészeti Múzeum Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ akkori jogelődjénél, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálatnál kezdtem dolgozni művészettörténész kutatóként. Jelenleg harmadik gyermekemmel vagyok Gyesen, s a Baumhorn Lipót zsinagógaépítészetéről írott doktori értekezésem védésére készülök. A disszertáció témájával 2005 óta foglalkozom, a Történelmi Magyarország területén elhelyezkedő világi és szakrális épületek felkereséséhez több, rövid kutatói tanulmányútra szóló ösztöndíjat is elnyertem. Kutatásaim eredményeit az azóta eltelt időben hazai és külföldi szakmai konferenciákon ill. kiadványokban mutattam be.

A 19-20. századi zsinagógaépületek kutatásán kívül legfőbb munkám a TájÉrtékKataszter (TÉKA) program intézményi koordinálása volt 2009-2010-ben. Ennek során a Marcali- és Sárbogárdi Kistérségek épített örökségi elemeit vettük számba, s a műemlék ill. helyi védelem alatt álló objektumok mellett még közel kétezer tételt találtunk leírásra és fotódokumentációra érdemesnek. 

További feladataim: Szentendre, Dumtsa Jenő u. 1. sz. lakóház értékleltára, 2010; részvétel a Sümegi Püspöki Palota falkutatásában, 2010; részvétel a pilisborosjenői plébánia értékleltárában, 2011.

Szabadbölcsészet BA diplomáját 2011-ben, művészettörténet MA diplomáját pedig 2014-ben szerezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Ezek után a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatója lett, 2016-ban végezte el a design- és művészetmenedzsment MA szakot. Ugyanebben az évben kezdte meg doktori tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában, témája Wälder Gyula építész életműve, témavezetője Rozsnyai József. Abszolutóriumát 2021-ben megszerezte, jelenleg disszertációját írja. 2017-ben részt vett a Kőrösi Csoma Sándor Programban, munkáját Argentínában, a Córdobai Magyar Körben végezte. 2019-től az Építészfórum, a PestBuda és az Országút rendszeres szerzője, 2020-ban megjelent Wälder Gyula munkásságát feldolgozó nagymonográfiája a Holnap Kiadó Az építészet mesterei című sorozatának részeként. 2021-től az Építészfórum állandó munkatársa.

Pais Dezső magyar nyelvész, az MTA tagja.

Elemi iskoláit szülővárosában végezte, majd 8 évig a mai zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, az akkori főreál gimnázium végig jeles tanulója volt. Ezután a budapesti Eötvös József Collegium tagja. Az egyetemen magyar-latin-görög szakos tanári oklevelet szerzett 1908-ban. Két évig gyakornok, majd az 1910-11-es tanévben állástalan tanár, s így itthon a megyei levéltárban és volt gimnáziuma tanári könyvtárában kutatott. Kutatásainak eredménye megjelent a Magyar Nyelv című tudományos folyóiratban. A magyar helységnevek változását, majd a Göcsej tájnevet kutatta. 1911-12-ben a soproni Főreál iskolában helyettes tanár, ezután a ceglédi Gimnázium tanára volt. Ekkorra az Irodalomtörténeti Társaság tagja. 1918-tól végérvényesen Pestre települt, s a budapesti III. kerületi gimnáziumban, majd 1924-től az Eötvös-kollégiumban tanított. 1937-1960 között a Budapesti Egyetem professzora volt. 1930-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1941-től rendes tagja lett. 1924-től egyre jobban bekapcsolódott a Magyar Nyelv című folyóirat szerkesztésébe, s több mint 40 évig szerkesztette azt.

Az 1920-as években az Árpád-kori országvédelem rendszerével, s benne a székhelység szerepének, Székelyföldre szállásának vizsgálatával foglalkozott. Az 1940-es években kedvenc témája, a Halotti beszéd és az Ómagyar Mária-siralom. Ekkoriban írta meg A magyar ősvallás nyelvi emlékeiből című kötetét. 1949-ben az Akadémia helyesírási albizottságának elnöke, s négy évtizeden keresztül alakítója, formálója volt a magyar helyesírásnak.

1973. április 6-án-án hunyt el. A Farkasréti temetőben nyugszik.

(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Pais_Dezs%C5%91)