Szerzőink
Vas István (Budapest, 1910. szeptember 24. – Budapest, 1991. december 16.) kétszeres Kossuth-, háromszoros József Attila- és egyszeres Baumgarten-díjas magyar költő, író, műfordító. Harmadik felesége Szántó Piroska festő, grafikus író volt. A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja. Kassák Lajos lapjának, a Dokumentum munkatársa volt, majd 1928-ban beiratkozott a bécsi Kereskedelmi Intézetbe. Megismerkedett Nagy Etel (1907–1939) mozdulatművésszel, Kassák nevelt lányával, aki később az első felesége lett (1935–1939), és aki fiatalon elhunyt. 1933–1935 közt írt a Független Szemlébe. 1933-ban verseit kezdte közölni a Nyugat, később a Válasz is. Radnóti Miklóssal 1935. szeptember 2-án szerepelt a Magyar Rádióban, aki verseit az ő társaságában olvasta fel. 1946-ban a Révai Kiadó lektora lett. 1949–1953 között nem publikálhatott, ekkor műfordításaiból élt. 1951-ben feleségül vette Szántó Piroska festőművészt. Nyaralójuk, a legendás szentendrei kert utóbb az irodalmi élet fontos színtere lett. 1956–1971 között az Európa Könyvkiadó lektora volt.
*Forrás: Wikipédia
Vasvári Pál író, történész, pedagógus, filozófus, politikus, forradalmár, a „márciusi ifjak” egyik vezéralakja, honvéd őrnagy. Ifjabb éveiben Sali Bánk álnév alatt elbeszéléseket írt a szépirodalmi lapokba. A Kisfaludy Társaság 1845-ben meghirdetett vígeposzpályázatára írta „A szerelmes bajnok” című művét, hexameteres versformában. Forrásnak Károly Róbert egy oklevelét használta fel.
Vekerdy Tamás (Budapest, 1935. szeptember 21. – Budapest, 2019. október 9.[4]) magyar pszichológus, író. Egyetemi tanulmányait az ELTE jogi karán végezte 1954–1958 között. Ezután a BTK pszichológia szakát is elvégezte 1962–1967 között. 1958-tól 1960-ig házitanító, illetve a Nemzeti Színház statisztája. 1969–1972 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó pszichológiatanára. 1972–1983 között a IX. és a III. kerület Nevelési Tanácsadó pszichológusa. 1983-tól az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársa, 1990-től tudományos tanácsadója, 1995-től 1998-ig szeniora. 1992–1998 között a Miskolci Egyetem neveléstudományi tanszékén docens. 1998-tól a Pedagógus-továbbképzési Módszertani és Információs Központ alternatív továbbképzési igazgatója. 1987–1991 között Solymáron a magyarországi Waldorf-óvoda és -iskola megszervezésében vett részt. 1991 óta a nappali Waldorf-tanárképzés szervezője és vezetője. 1998-tól az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság elnöke. 1998-tól a Magyar Művelődési Társaság elnökségi tagja. 1991-től a budapesti magisztrátus tagja. 2018-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia címzetes tagja.
*Forrás: Wikipédia
Jules Gabriel Verne francia író, egyben a tudományos-fantasztikus irodalom korszakalkotó alakja. A könyveiben említett száznyolc terv és találmány döntő többségét mára már megvalósították. Kiemelkedő művei között szerepel a Nyolcvan nap alatt a Föld körül, az Utazás a Föld középpontja felé, A tizenöt éves kapitány és a Kétévi vakáció. Eleinte sokat nélkülözött, és mindenféle munkát elvállalt, a maradék idejében pedig színműveket és operaszövegeket is írt, kevés sikerrel. Első komolyabb sikerét az Öt hét léghajón című művel érte el, amely 1862 karácsonyára jelent meg, s ennek révén anyagilag is rendbe jött. Kiadója, Pierre-Jules Hetzel azonnal húsz évre szóló szerződést kötött vele. Egyre-másra megjelent regényei óriási sikert arattak otthon és külföldön egyaránt. Regényalakban és a nagyközönségnek írva, szó sem lehetett száraz tudományosságról vagy szigorú tárgyilagosságról, hanem gyakran féktelen fantáziájának engedve, olyan merész eszméknek adott kifejezést, melyeket az akkori komoly tudomány csak kiindulópontjukat tekintve helyeselhetett, de végeredményükben nem. Regényei témáját sokszor az életből merítette, csak tovább gondolta a felfedezések, találmányok életét, így született meg az ő segítségével a modern tudományos-fantasztikus irodalom. Legtöbbször a valóság és képzelet határán egyensúlyoz, de vannak a valóság határát jelentősen átlépő művei is. Életművének a csúcsa talán a nagy-trilógia (Nemo kapitány, Grant kapitány gyermekei, A rejtelmes sziget) amelynek regényei a legjobban kidolgozottak. Művei hatása a magyar irodalomban is érződik, hiszen Jókainak nem egy műve stílusában hasonlít a Verne-művekre, s ezt Jókai nem is tagadta. Karinthy Frigyes szintén szerette, amit az Így írtok tiben található Verne-utánzat mutat a legjobban. Műveiből közel 200 filmfeldolgozás készült, amelyek között éppúgy találhatóak néhány perces némafilmek, mint százmillió dolláros szuperprodukciók.
Vörös István József Attila-díjas költő, prózaíró, kritikus, irodalomtörténész, esszéista, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója. Rendszeres drámaírója a Baltazár Színház előadásainak. 2004 óta Lackfi János mellett a kreatív írás program egyik oktatója. 2006 nyarától ösztöndíjjal egy évet Berlinben tölthetett, aminek több verses- és prózakötet lett az eredménye, többek közt a Tao-tö-king ihlette versciklus, a Saját tao, amely a Vörös István gép vándorévei című kötetben jelent meg. Németül is publikált, illetve Švejk gyóntatója című novelláskötete 2010-ben bolgár nyelven is megjelent.
Vörösmarty Mihály 1800. december 1-jén született a Fejér vármegyei Puszta-Nyéken, egy elszegényedett köznemesi családban. Édesapja korai halála után családja nehéz anyagi helyzetbe került, ennek ellenére Vörösmarty tanulmányait folytatni tudta. A székesfehérvári ciszterci gimnáziumban, majd a pesti egyetemen tanult. Fiatal korában jogot is hallgatott, de hamarosan az irodalom vált élete legfontosabb területévé. Az 1820-as években bekapcsolódott a magyar irodalmi életbe, és kapcsolatba került a reformkor számos jelentős személyiségével.
Első nagyobb irodalmi sikerét a Zalán futása című, 1825-ben megjelent eposzával aratta. A mű a honfoglalás korát idézi fel, és a magyar nemzeti irodalom egyik fontos alkotásává vált. Vörösmarty a magyar romantika egyik legjelentősebb költője lett, verseiben gyakran jelentek meg a haza, a nemzet, a szabadság és az emberiség sorsának kérdései. Költészetének egyik legismertebb darabja a Szózat, amely 1836-ban született, és később a magyar nemzeti kultúra egyik meghatározó költeményévé vált. A Gondolatok a könyvtárban című verse az emberiség fejlődésének, a tudásnak és a történelem értelmének kérdéseit vizsgálja.
Vörösmarty drámaíróként is jelentős műveket alkotott, legismertebb drámái közé tartozik a Csongor és Tünde, amely a magyar romantikus drámairodalom egyik kiemelkedő alkotása. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a nemzeti ügy mellett állt, és országgyűlési képviselőként is részt vett a közéletben. A szabadságharc bukása mélyen megrendítette, és későbbi költészetében egyre erősebben jelent meg a kiábrándultság és a nemzet sorsa miatti aggodalom. E korszakának egyik legfontosabb verse az Előszó, amely az emberiség és a történelem viharos változásait jeleníti meg. Vörösmarty Mihály 1855. november 19-én hunyt el Pesten. Munkássága a magyar romantika és a reformkor irodalmának egyik legfontosabb öröksége, versei pedig a mai napig a magyar irodalom meghatározó alkotásai közé tartoznak.





.jpg)


