Művelődéstörténet

`Juhász Gyula szerelmei? Vajon indokolt a többes szám? Hiszen úgy tudjuk, a költőnek volt egy Annája, akit megismerése után állandóan megverselt, érte rajongott, s be nem teljesült szerelmük nem gyógyuló sebe meghatározta egész további költői pályáját. Pontosítsunk csak: az állandóan ismételt közhelyekre hallgató, mindig könnyen megtéveszthető általános vélekedés tartja így. Irodalom szakos diákok, műveltebb olvasók viszont már hall ...
2 100 Ft

A szerző az európai művelődés alapját jelentő görög-római kultúrát abból a szempontból tárgyalja, miként járultak azok elemei ahhoz, hogy az antik gyökerekből sokágú, gazdag levelű fa nőjön ki. Európa az antik gyökerek mellett magába olvasztotta a zsidó-keresztény műveltség elemeit is. A történeti alapok bemutatásakor nem tekintett el a könyv írója az európai kultúra harmadik alapelemétől, az őskori gyökerektől sem.
2 900 Ft

Andor Csaba összeállítása nemcsak a költő-drámaíró sikertelen házassága körüli bonyodalmakat tárja elénk, hanem gazdagon adatolva mutatja be, mi történt előtte és utána Madách Imre életében. Olyan tényeket ismerünk meg, melyektől tátva marad a szánk. Úgy kell nekünk! Miért gondoljuk, hogy egy XIX. századi, nemesi származású író, egy szellemi ember nem érdeklődött a szépnem iránt, nem voltak be nem vallott, elfojtott vágyai, csak lel ...
2 100 Ft

Emlékezünk a múltra? Vagy amire emlékezünk, az a múlt? Díszletmunkás voltam 1961-1962-ben a Vígszínházban. Éltem a színházban, bennem élt a színház. Ajtót nyitottam...
1 700 Ft

Szegény, boldog-boldogtalan Jókai Móric. Hosszú élete és irodalmi pályafutása során sok dicsőségben volt része, ám ami a nőket illeti, nem volt szerencséje. Mindkét házassága botrányt okozott: az első csak családi és baráti környezetében, a második - ötven évvel később - már országra szóló, zajos ribilliót.
2 100 Ft

A sok fotóval, rajzzal illusztrált kötet a Krisztus születése előtti idők művészetébe kalauzolja el olvasóit. Megismerkedhetünk a legősibb művekkel, sziklarajzokkal, bálványokkal, olvashatunk a jelképekről, varázslásról, vallásokról s többek között az építőművészet eredetéről is.
4 100 Ft

Ez a színes album, rendkívül sok érdekes, még soha nem látott képpel, a földrajz, a néprajz, a művelődéstörténet iránt érdeklődő Olvasónak értékes és érdekes olvasmány.
3 500 Ft

Ritkaság, hogy egy tudományos igénnyel és tárgyilagossággal megírt mű ilyen érdekfeszítő és megrendítő legyen. HANS SEBALD saját szűkebb hazájából indul ki, az ún. frank Svájc vidékéről gyűjtötte össze a boszorkányokra vonatkozó hiedelmeket, a visszajáró bolyongó és ártalmatlan, dühös és bosszúálló lelkekről, törpékről és tündérekről.
2 100 Ft

A teológusok, arra törekedve, hogy megértsék az ember első engedetlenségének következményeit, kidolgozták Éva meghatározását, amelyet azután válogatás nélkül minden nőre lehetett vonatkoztatni, s amely megmagyarázta jellemét, lehetőségeit, és magában foglalt sokféle elképzelést a női természettel kapcsolatban. Mind a mai napig Éva egyet jelent a nő fogalmával, és jellemvonásai paradigmatikusan vonatkoznak leányaira is. Az Éva történ ...
2 100 Ft

„Évek óta Írországban élek. Megérkezésünkkor egyetlen szót sem beszéltem angolul, és nyelvi magányom miatt elkezdtem magyar barátaimmal levelezni... Mára igaz kedvtelésemmé vált az írás.” - írja a választott hazáját ihletetten és jó értelemben elfogultan bemutató szerző. Írország varázslatos hely, nem véletlen, hogy - különösen zenéjének, táncának - napjainkban nálunk is kultusza van. Udvari Eszter kiváló kalauza ennek a különleges ...
1 900 Ft