A félbolond - Egy ceruza története
A Holnap Kiadó e kötettel megkezdi Tersánszky Józsi Jenő Művei elnevezésű sorozatát - azzal az igénnyel, hogy az író munkásságának valamennyi fontos darabjával (az eddig könyvbe nem foglaltakkal is) megismerkedhessen az olvasó. A félbolond (1947) című regény Tersánszky szülővárosába kalauzol: Nagybányára. Oda, ahol 1896-tól a nevezetes művésztelep is működött. A címszereplő, a kétes tehetségű piktor, a született hencegő egyben egy szánalomra és megértésre is méltó embertípus megtestesítője. A bűbájos városkában - az író nevezte így szülőhelyét - az ifjú bohémek szerelmi körtánca és baráti kavargása is bűbájos, ám az elsőrangú jellemző erejű, fordulatos művészregény az ironikus kritikai elemeket sem nélkülözi. Az Egy ceruza története (1948) a háborús regények, illetve az ún. tárgytörténetek egyike. Míg A félbolondban a boldog békeidők utolsó felvonása elevenedik meg, itt az I. világháború befejező periódusa. Az a kegyetlen, várakozásteli - valójában már semmit sem ígérő - időszak, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia a fronton szenvedi el azt, aminek a hétköznapi, békés életszíntereken sem vehette volna elejét: az összeomlást. Mindezt egy ceruza (sőt: Ceruza) meséli el, az egyetlen, aki nem hagyja zavartatni magát a hatalmas világváltozástól.
x
Méret
B/5
ISBN
978-963-3463-67-3
Kiadás éve
2000
Elérhetőség
Elfogyott
A kategória további címei
2 300 Ft
78%
500 Ft
2 300 Ft
78%
500 Ft
3 100 Ft
30%
2 170 Ft
3 100 Ft
30%
2 170 Ft
2 900 Ft
30%
2 030 Ft
3 900 Ft
30%
2 730 Ft
1 700 Ft
70%
500 Ft
2 100 Ft
61%
800 Ft