Isten, Ember, Ördög - Elmélkedés a rosszról és a történelemről
"Töprengéseim során arra a nem éppen eredeti következtetésre jutottam, hogy az ördög mint személy nem létezik, nem Isten ellentettje és versenytársa; létezik viszont mint metafora, mítosz, képzeletbeli bűnbak, hordozza azokat a hibákat, amelyeket az ember nem tud vagy nem akar bevallani. Azért személyesítették meg - az emberi szív sötét felét megjelenítve -, hogy levegyék a felelősséget Istenről a sok rosszért, amit az általa teremtett világban tapasztalunk. Létezik az ördög abban az eljárásban is, amelyet az egyház fejlesztett ki, miután szakított a judaizmussal: ördöginek állítja be az ellenfelet, hogy törvényesítse az iránta érzett gyűlöletet, az ellene irányuló erőszakot. Nem csak az egyházi intézmények használták ezt a módszert, használják a mai kor ideológiai versenytársai is mindennapi gyakorlatukban. A humán tudományok kimutatták, hogy a rosszra való hajlam potenciálisan minden emberben megvan: az ördög, a pokol bennünk van, mindegyikünkben. Nem azt állítja-e a Biblia, hogy Isten szabadnak teremtette az embert? A szabadsággal együtt jár, hogy felelős is a cselekedeteiért. Azt már bizonyította az ember, hogy képes pokollá tenni a földet. De azt még meg kell mutatnia, hogy tud-e paradicsomot is teremteni." (Fejtő Ferenc)
x
Oldalszám
196 oldal
Méret
130×196 mm
Kötés
Keménytáblás
ISBN
978-963-3467-12-1
Kiadás éve
2006
Elérhetőség
Elfogyott
Megjelenés dátuma
2001-01-01
A kategória további címei
3 500 Ft
50%
1 750 Ft
3 900 Ft
50%
1 950 Ft
4 500 Ft
50%
2 250 Ft
3 900 Ft
50%
1 950 Ft
5 900 Ft
50%
2 950 Ft
3 500 Ft
50%
1 750 Ft
3 900 Ft
50%
1 950 Ft
3 600 Ft
50%
1 800 Ft