Út a kedves(ség)hez
Kedves
nehézségekkel küzdő pár!
Ha
úgy érzik, hogy már mindent megpróbáltak otthon, mégsem jutnak egyről a
kettőre, mert ugyanazokat a köröket futják, akkor a legjobb könyvet tartják a
kezükben. Az itt leírt módszerek, ajánlások, kapaszkodók a közel 20 éves
pszichológiai munkám során összegyűjtött tapasztalatokon alapulnak. Már az
egyetemi éveim alatt is a krízishelyzetek felé fordultam, abba az irányba
szakosodtam. Szeretem megtalálni azokat a belső erőforrásokat, amiket
mozgósítva egy alapvetően egészséges ember vagy egy pár megtalálja a kiutat a
látszólag kilátástalan helyzetéből és ami még ennél is fontosabb, mélyen hiszek
abban, hogy ez sikerülhet.
Ehhez
azonban változtatásra van szükség, mégpedig mind a két oldalon. A siker kulcsa
egyrészt a saját oldaldalon a változtatásra való hajlandóság, másrészt a hit,
hogy a párunk tud és akar változtatni. Ha ez a kettő nincs meg, akkor nehéz
segíteni.
Einstein
fogalmazta meg: ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel létrehoztunk egy
problémát, nem tudjuk megoldani azt. A gondolkodásmód megváltoztatása
szükségszerű és elkerülhetetlen.
Bízom
benne, hogy a könyv sorai segítenek majd ebben Önöknek is!
x
A kategória további címei
2 700 Ft
81%
500 Ft
1 500 Ft
66%
500 Ft
1 900 Ft
73%
500 Ft
4 900 Ft
50%
2 450 Ft
5 500 Ft
10%
4 950 Ft
1 500 Ft
66%
500 Ft
3 900 Ft
50%
1 950 Ft
3 100 Ft
50%
1 550 Ft





.jpg)










