1 + 1 könyv akció
Egy átlagos, unalmas napon egyszer csak rendkívüli események veszik kezdetüket, miután Alice a Fehér Nyúl után ugrik a nyúlüregbe. A talpraesett kislány a különös szereplőkkel benépesített Csodaországban találja magát. Lewis Carroll klasszikusa dióhéjban azoknak a gyerekeknek, akik már önálló olvasásra vágynak.
30%
3 500 Ft
2 450 Ft
Festészet és zene karöltve jár Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zeneművében, melyet barátja, Viktor Hartmann festő ihletett. Misztikus történetek és orosz népmesei elemek keverednek a vidám, kedves jelenetek közé. Megjelenik benne maga a zeneszerző is, ahogy sétatémák alatt dúdolva kering a képek között. Az azóta is töretlen népszerűségnek örvendő zenéhez Fodor Veronika írt mesét, megjelenítve benne a korszak ...
30%
4 500 Ft
3 150 Ft
Hát (m)ilyenek az állatok? Sajdik Ferenc sorozata az állatokról és rólunk, emberekről szól, iróniával és szeretetteljeshumorral. Első kötetünk a Kutyák és ormányos bogarak titkos életébe enged bepillantást és lehetővé teszi, hogy félelem nélkül, szeretettel közeledjünk kicsi vagy éppen nagyobb barátainkhoz. Sajdik Ferenc Hát (m)ilyenek az állatok című komikus alkotását már ismerhetjük a televízió-képernyőről, most a Holnap Kiadó gon ...
30%
3 900 Ft
2 730 Ft
Breuer György és tizenhatodik évét éppen betöltött felesége egy évet sem tölthettek együtt, amikor az első világháború az ő életüket is több évre kettészakította. A fiatal férj évtizedeken keresztül gyarapodó képeslapgyűjteményében nagyobb, egymással tematikus kapcsolatban álló csoportokban idézi vissza az időszakot: szarajevói látképek, 1914 végi propagandalapok és a hadifogságból hazaküldött, illetve hazahozott, oroszországi, szib ...
30%
3 100 Ft
2 170 Ft
Az ember hajdan, ha összeütött két követ, kifúrta egy vastagabb ág belsejét és belefújt – mindannyiszor rácsodálkozott az így keletkezett hangra. Határtalanul örült neki, s úgy gondolta: e csodás hangokat örömmel hallgatják az istenek is. Amikor fölfedezte saját hangját, öröme – és persze az isteneké! – a tetőfokára hágott. Megtapasztalta milyen más, ha mellette sípol, penget, dobol valaki, s őmellette megint egy másik, és milyen má ...
30%
4 500 Ft
3 150 Ft
Szergej Prokofjev, orosz zeneszerző zenés meséjét, a Péter
és a farkast több mint 80 éve ismerheti a közönség. A bűbájos alkotás, amelynek
eredeti, orosz nyelvű szövegét is a zeneszerző írta, mind a mai napig óriási
népszerűségnek örvend, szerte a világon. Prokofjev saját gyermekkori élményeit
is felhasználva írta meg a kedves mesét. A szereplőket a zenekar egyes
hangszereivel vagy hangszercsoportjaival jelenítette meg, így ...
30%
4 500 Ft
3 150 Ft
Az arany ember, a legnépszerűbb Jókai-regény, csaknem teljes
egészében a Duna mellett és a Dunán játszódik. Világa – a gyermek Jókai világa.
Ő még ismerte a gőzhajózás előtti vízi világot, hajóséletet. Gyermekkorában
gyakran riadhatott fel álmából a gabonás hajók hajnali ködből hallatszó kürtjeleire.
Részt vett Komáromban annak a dúsgazdag Domokos Jánosnak temetésén, akiben az
irodalomtörténetírás Timár Mihály modelljét sej ...
30%
4 300 Ft
3 010 Ft
A könyv
egy mesebeli utazásra hívja a betűkkel ismerkedő ifjú olvasókat. A főszereplő,
Tamás álmában megelevenednek játék állatai, és kezdetét veszi a nagy kaland...
A sok tanulságot tartogató történet a hat, hét év körüli kisiskolások számára
szeretetről, barátságról, önzetlenségről szól. Az utazás végére a kis olvasók
az állatszereplőkkel együtt eljutnak az Ábécé-hegy tetejére. A képletes cím a
szülők számára is egyértel ...
30%
4 500 Ft
3 150 Ft
A reális problémák megoldásának készsége, amihez a fizikai problémák megoldásában szerzett gyakorlat adja a legbiztosabb támaszt, segít eligazodni az élet nehezebb kérdéseiben. A fantáziát is megmozgató, érdekes fizikai feladatok megoldása során erősödnek fel például olyan értékes jellemvonások és tulajdonságok, mint az egészséges önbizalom a problémákkal való megbirkózás vállalására, különleges érzék a lényeg megragadására és a táv ...
30%
4 300 Ft
3 010 Ft
Bálint Ágnes Duna mellett játszódó történeteinek
szereplői Vivike, a vízitündér, Valdi, a vízimanó, valamint barátaik, a békák, darazsak, tücskök és egyéb kis rovarok. Kalandjaik során úgy adnak
ismereteket az évszakokról, az életről, a világról, hogy közben nem akarnak
mást, mint elmesélni a vízitündér és a vízimanó egymásra találását és
szerelmét.
A kötet új formában való kiadása tisztelgés a szerző
előtt, akinek ez volt a ...
30%
4 500 Ft
3 150 Ft





.jpg)


