Szerzőink
Szabadbölcsészet BA diplomáját 2011-ben, művészettörténet MA diplomáját pedig 2014-ben szerezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Ezek után a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatója lett, 2016-ban végezte el a design- és művészetmenedzsment MA szakot. Ugyanebben az évben kezdte meg doktori tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában, témája Wälder Gyula építész életműve, témavezetője Rozsnyai József. Abszolutóriumát 2021-ben megszerezte, jelenleg disszertációját írja. 2017-ben részt vett a Kőrösi Csoma Sándor Programban, munkáját Argentínában, a Córdobai Magyar Körben végezte. 2019-től az Építészfórum, a PestBuda és az Országút rendszeres szerzője, 2020-ban megjelent Wälder Gyula munkásságát feldolgozó nagymonográfiája a Holnap Kiadó Az építészet mesterei című sorozatának részeként. 2021-től az Építészfórum állandó munkatársa.
Pais Dezső magyar nyelvész, az MTA tagja.
Elemi iskoláit szülővárosában végezte, majd 8 évig a mai zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, az akkori főreál gimnázium végig jeles tanulója volt. Ezután a budapesti Eötvös József Collegium tagja. Az egyetemen magyar-latin-görög szakos tanári oklevelet szerzett 1908-ban. Két évig gyakornok, majd az 1910-11-es tanévben állástalan tanár, s így itthon a megyei levéltárban és volt gimnáziuma tanári könyvtárában kutatott. Kutatásainak eredménye megjelent a Magyar Nyelv című tudományos folyóiratban. A magyar helységnevek változását, majd a Göcsej tájnevet kutatta. 1911-12-ben a soproni Főreál iskolában helyettes tanár, ezután a ceglédi Gimnázium tanára volt. Ekkorra az Irodalomtörténeti Társaság tagja. 1918-tól végérvényesen Pestre települt, s a budapesti III. kerületi gimnáziumban, majd 1924-től az Eötvös-kollégiumban tanított. 1937-1960 között a Budapesti Egyetem professzora volt. 1930-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1941-től rendes tagja lett. 1924-től egyre jobban bekapcsolódott a Magyar Nyelv című folyóirat szerkesztésébe, s több mint 40 évig szerkesztette azt.
Az 1920-as években az Árpád-kori országvédelem rendszerével, s benne a székhelység szerepének, Székelyföldre szállásának vizsgálatával foglalkozott. Az 1940-es években kedvenc témája, a Halotti beszéd és az Ómagyar Mária-siralom. Ekkoriban írta meg A magyar ősvallás nyelvi emlékeiből című kötetét. 1949-ben az Akadémia helyesírási albizottságának elnöke, s négy évtizeden keresztül alakítója, formálója volt a magyar helyesírásnak.
1973. április 6-án-án hunyt el. A Farkasréti temetőben nyugszik.
(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Pais_Dezs%C5%91)
Cyril Northcote Parkinson brit haditengerészet-történész, mintegy 60 könyv szerzője, amelyek közül a leghíresebb a Parkinson törvénye (1957), amelyben Parkinson kifejtette törvényét, kijelentve, hogy „a munka úgy bővül, hogy kitöltse az elvégzésére rendelkezésre álló időt”, ez a felismerés vezetett ahhoz, hogy a közigazgatás és menedzsment fontos tudósaként tekintsenek rá. Parkinson 1950. április elején kezdett tanítani a szingapúri Malaya Egyetemen. 1952 márciusában Parkinson központi nyilvános könyvtár létrehozását javasolta Szingapúrban VI. György király emlékműveként, uralkodásának emlékére. Azt mondta, tekintettel arra az oktatási munkára, amely könyveket igénylő, írástudó népességet hoz létre, minden bizonnyal egy valóban nyilvános könyvtárra van szükség. A Parkinson-féle vízió azonban csak 1960 novemberében valósult meg, amikor elkészült az új, ingyenes és mindenki számára elérhető könyvtár és megnyílt a nagyközönség számára.
Pécsváradi Gábor az első útleírás szerzője a magyar irodalomban. 1509-ben és 1511-ben ferences tartományi főnök volt. 1514-ben a Szentföldre zarándokolt, ahonnan 1517-ben tért vissza. Útjáról Jeruzsálemi utazás (Bécs, 1518)c. munkájában számolt be. Írásának egyik legnagyobb értéke az, hogy a személyes élmény ihletettségével fogalmaz, hogy minden meglátogatott városról és fölkeresett zarándokhelyről, valamennyi bibliai tájról az ott járt utazó érzelmi telítettségével, az élmény újdonságának frisseségével tud beszámolni.
Pethő Sándor magyar publicista, történész, a Magyar Nemzet alapító főszerkesztője.
Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott, Nápolyban és Halléban végezte. 1909-től 1918-ig a budapesti VIII. kerületi állami főgimnázium történelemtanára volt, aztán kizárólag irodalmi és újságírói tevékenységet folytatott. 1912-ben szerkesztette az Élet című folyóiratot. 1918-ban egyik alapító tagja volt a Magyar Területvédő Ligának. A Magyarság című napilapnak előbb munkatársa, majd 1934 - 1938 között főszerkesztője volt. 1938-ban Hegedüs Gyulával alapítója és főszerkesztője lett a Magyar Nemzet című napilapnak, amely a hitleri nemzetiszocialista és a magyar szélsőjobboldali, nyilas mozgalmak elleni küzdelemben jelentékeny szerepet játszott. Számos történeti, politikai tanulmánya jelent meg különböző lapokban, köztük Bajcsy-Zsilinszky Endre Előörs című politikai hetilapjában. Tanulmányaiban legitimista felfogásának megfelelően gyakran konzervatív álláspontot foglalt el, de németellenes harca közelebb hozta a haladóbb áramlatokhoz. Ezért kellett megválnia a Magyar Nemzettől is. Autóbaleset áldozata lett. Házasságából két gyermeke született: Tibor és Mária.
(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Peth%C5%91_S%C3%A1ndor)