Pethő Sándor magyar publicista, történész, a Magyar Nemzet alapító főszerkesztője.
Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott, Nápolyban és Halléban végezte. 1909-től 1918-ig a budapesti VIII. kerületi állami főgimnázium történelemtanára volt, aztán kizárólag irodalmi és újságírói tevékenységet folytatott. 1912-ben szerkesztette az Élet című folyóiratot. 1918-ban egyik alapító tagja volt a Magyar Területvédő Ligának. A Magyarság című napilapnak előbb munkatársa, majd 1934 - 1938 között főszerkesztője volt. 1938-ban Hegedüs Gyulával alapítója és főszerkesztője lett a Magyar Nemzet című napilapnak, amely a hitleri nemzetiszocialista és a magyar szélsőjobboldali, nyilas mozgalmak elleni küzdelemben jelentékeny szerepet játszott. Számos történeti, politikai tanulmánya jelent meg különböző lapokban, köztük Bajcsy-Zsilinszky Endre Előörs című politikai hetilapjában. Tanulmányaiban legitimista felfogásának megfelelően gyakran konzervatív álláspontot foglalt el, de németellenes harca közelebb hozta a haladóbb áramlatokhoz. Ezért kellett megválnia a Magyar Nemzettől is. Autóbaleset áldozata lett. Házasságából két gyermeke született: Tibor és Mária.
(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Peth%C5%91_S%C3%A1ndor)
x