Cirkuszkocsival a sarkvidéken át

  Izgalmas évszázad volt a tizenkilencedik. A komótos tempó egyszer csak gyorsulni kezdett, egyre-másra születtek az új találmányok, felfedezések, s a világ csakhamar többet változott egy esztendő során, mint korábban egy emberöltő alatt. Persze sok volt még a megvalósíthatatlan, de egyre kevesebb az elképzelhetetlen. Jules Verne életműve kiválóan példázza ezt, s amit ő elképzelt, annak nagyobbik része azóta megvalósult. A Cirkuszkocsival a sarkvidéken át lapjain az író legtöbb művével ellentétben nem az új, vagy még nem is létező technikai vívmányok nyújtotta lehetőségekkel, s az azokkal élő emberrel, a jövő emberével találkozunk. A „már lehetséges” vibrálása helyett itt a „még mindig lehetséges” megnyugtató érzése kíséri az ifjú olvasót, a kontinenseket átfogó, lassú, konok vándorlás zsigerekben borzongó, tízezer éves ismerőssége. És a család összetartozásának minden nehézséget legyűrő ereje, melynek mozdíthatatlanságában mintha nem is a gördülő otthon lenne kalandos úton, hanem a Föld fordulna el alatta egy jó felet.