Mikszáth Kálmán könyvei

A kisnemesség és a parasztság határvilágából indult. A családban nemesi nagy múlt legendái éltek, de a gyermekkor környezete a palóc és szlovák parasztság volt. Lelke egészével, finom költői hangulatokkal szereti és rajzolja világéletében a paraszti alakokat, nemegyszer idilli, máskor balladai fényben. De magamagát otthon a dzsentrivilágban érzi, és ennek a dzsentrivilágnak senki sem látja oly világosan hibáit, társadalmi parazita voltát, mint ő. Megveti ezt a nemesi világot, de belülről látja: elítéli, de megérti. Ez adja egészen sajátos hangvételét és ábrázolási módját. Nem igazi szatirikus, mert a gúnyosan megbírált alakokban is megmutatja a szeretetre, néha egyenest csodálatra méltót; de a csodálatra méltóban is megmutatja a nevetségeset. Ez igazi ironikus magatartása. Mikszáthra elsősorban az irónia lesz jellemző.

Mikszáth életműve a nagyregénytől a röpke novelláig, a Jókai életéről szóló nagy korrajzi műtől a napi karcolatig átfogja a széppróza és a publicisztika minden műfajárnyalatát. Korai művei közt gyakori a történelmi regény, egészen sohase hagy fel vele, legvégső remekműve, A fekete város is az. Ezekben a múltidéző művekben különösen sok a romantikus színezet, de gyakori a kritikus jelenre utalás is. Az akkori jelenben játszódó műveiben is általános jelenség az erős fordulatosság, az anekdotisztikus csattanóra élezettség. Ezt sokan Mikszáth korlátjának tartják, holott ez nem korlát, hanem módszer. Az anekdotisztikus ábrázolás meglepő helyzetben vagy meglepő fordulattal jellemez egy-egy emberi magatartást. A magyar regényirodalom leghagyományosabb ábrázolási módszere a kezdetektől mindmáig, és alighanem éppen Mikszáth a legnagyobb mestere.

Stílusának múlhatatlan varázsa az a választékos előadásban megnyilvánuló derű, amelyben oly tökéletes egységgé tud válni mosoly és bánat. Ez a nagy humoristák titka. De ugyanilyen egység nála a meg nem alkuvó elmarasztalás és az elmarasztalt megértése. Mikszáth semmit sem titkol el, de igazán nem haragszik; a bűnben is csodálja, az erényben is megmosolyogja az embert.

Attól kezdve, hogy elérkezett hozzá a siker, jellegzetes alakja volt a hazai irodalomnak és közéletnek. Zömök, testes termete, csáléra álló bajsza, hosszú pipája kedvelt tárgya volt irodalmi és politikai karikatúráknak. Viszonylag fiatalon máris idős bölcsnek tekintették. Nem tartozott körökhöz és irányokhoz. Ővele vált teljessé a magyar irodalom XIX. százada.

*Forrás: Wikipédia