Értem, vagy nem értem?
Nyolc kérdés a kortárs képzőművészetről
Bátor aki
arra vállalkozik, hogy megszerettesse a kortárs műveket akár a művészetek iránt
amúgy már érdeklődő olvasókkal is. Hogy elmagyarázza miért és hogyan érdemes
közelíteni elsőre érthetetlennek tűnő jelenségekhez, vagy hogy mi és miért
élvez megbecsültséget, más dolgok pedig miért minősülnek értéktelenebbnek ezen
a laikusok számára esetleg kiismerhetetlennek tűnő terepen.
Petrányi
Zsolt több évtizedes, intézmények élén, itthoni és külföldi műtermekben
szerzett tapasztalatait osztja meg velünk, és ami igazán üdítő ebben a
műfajban: személyes emlékei, gyerekkori élményei is szóba kerülnek. Nyolc
kérdést járunk körül vele, miközben a hazai és a nemzetközi színtér számára
fontos képzőművészeinek alkotásait elemzi, mesél velük kapcsolatos
történeteket, helyezi őket az ennek nyomán már könnyebben átlátható
összefüggésrendszerbe. Azt is megtudhatjuk miért fontos, hogy melyik művész
milyen műfajban alkot, milyen anyagot, milyen kifejezésformát választ, hogy
ennek jelentősége van, sőt, leginkább ennek átgondolásával lehet megkísérelni
az értelmezést. Ami pedig azért fontos, mert általában a saját
gondolatmeneteket végigjárva jutunk el ahhoz, hogy joggal nevezhessük magunkat
műélvezőnek. Vagyis, hogy valós örömöt okozzon a kiállításra járás, és a velünk
egy korban élők kreatív energiái minket is feltöltsenek!
x
A kategória további címei
4 900 Ft
30%
3 430 Ft
4 900 Ft
30%
3 430 Ft
4 900 Ft
10%
4 410 Ft
14 900 Ft
30%
10 430 Ft
7 900 Ft
81%
1 500 Ft
4 500 Ft
30%
3 150 Ft
4 500 Ft
10%
4 050 Ft
5 900 Ft
30%
4 130 Ft





.jpg)










