Wälder Gyula
„Munkája persze van szerte az országban. Budapesten,
Balassagyarmaton, Egerben, Borsodnádasdon, Gyöngyösön, Komáromban, Szegeden,
Nyíregyházán épít, még külföldre is dolgozik (Szófia). Műegyetemi tanszéke
mellett az ország akkori legnagyobb létszámú tervező irodáját szervezi meg.
Ebben a neobarokk irodában pallérozódnak azok fiatal építészek, akik a
Wälder-iroda gerincét jelentik abban az időben: Kardos György, Lauber László,
Rimanóczy Gyula, Nyiri István, Pázmándi István, Hevesy Sándor, e sorok írója és
még mások, akik a neobarokkban is találtak építészeti értéket, és főleg akiket
odakötött Wälder Gyula mesterségbeli tudása, humanizmusa, a szakma iránti
szeretete, és nem utolsó sorban magával ragadó jó kedélye. A két világháború
közötti szakasz második felében ez az iskola képviselete a mérsékelten haladó,
a száraz német konstruktivizmustól távolálló, a magyar tájban jobban beillő,
néha nemzeti vonatkozásokat is tükrözni szándékozó irányzatot. (…) Hogy barokk
volt? Hát Istenem, barokk volt maga az ország is. Így volt, és ez ma már
történelem. Az pedig bizonyos, hogy Wälder Gyula volt a legkifejezőbb
építésze.”
x
Oldalszám
264 oldal
Méret
24×24 cm
Kötés
Keménytáblás
ISBN
978-963-3492-99-4
Kiadás éve
2020
Sorozat
Elérhetőség
Készleten
Megjelenés dátuma
2020-01-01
A kategória további címei
11 900 Ft
50%
5 950 Ft
11 900 Ft
10%
10 710 Ft
11 900 Ft
50%
5 950 Ft
11 900 Ft
50%
5 950 Ft
11 900 Ft
50%
5 950 Ft
11 900 Ft
50%
5 950 Ft
11 900 Ft
50%
5 950 Ft
11 900 Ft
50%
5 950 Ft