Építészet és szocializmus

  Kötetünk a II. világháborút követő negyedszázad magyar építészetet tekinti át. A politikatörténeti értelemben vett „rövid” XX. század (az I. világháború éveitől a Béke-tábor rendszerváltoztatásáig számítódik). Középső harmadának időszaka kivételes érdekességű és fontosságú a hazai architektúra történetében. Társadalom- és gazdaságtörténetünkben ez a huszonöt év radikális fordulatokban bővelkedett. Karöltve, hasonló zajlott építőművészetünk eminens és jellemző alkotásainak példáiban, legyenek azok az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés vagy a pavilonok, s nem utolsósorban az urbanisztika, a várostervezés világából valóak is. Az építészek 1945 után az országot nem csupán helyreállítani, de újjáépíteni is kívánták a húszas-harmincas évek modernizmusának szellemében. Nem rajtuk múlott, hogy az „egészséges” balratolódás folyamatában ez részlegesen sikerült – jeles munkái, a MÉMOSZ-székház, a Lehel téri Élmunkás-házak a fővárosban, Sztálinváros korai épületegyüttesei, a BVK pétisóraktára, a gabonasiló Hajdúnánáson (és számos más). Az ideológia vezérelte politika a művészeti ágak közül utolsónak, 1951 őszére kényszerítette ki a szocialista-realizmus, a szocreál primátusát az építészetben. A mesterek minél kevésbé tekintettek Moszkvára, annál eredetibb módon oldották meg feladataikat a klasszicizáló stíluselvű – tartalmában szocialista, formájában nemzeti –, direktívák keretei között, így a Műegyetem R épülete a Duna-parton, a megyei tanács székháza Salgótarjánban, villa a svábhegyi kormányrezidencián. A gabonatárház Mezőkövesden (más példák mellett) arról tanúskodik, hogy a modernitás búvópatakként áthúzódott a Rákosi-rendszer egészén. Sőt, a siófoki Meteorológiai Obszervatórium épülete manifeszt módon tárja elénk a szellemi függetlenség és invenció korlátokon átívelő erejét.  Vele született meg a művészeti „hosszú hatvanas” évek első csúcsdarabja, még a politikai szempontból „hosszú ötvenes” évek első szakaszában. A korai Kádár-kor építészetét olyan művek és alkotóik fémjelzik, mint például a Badacsonyi poharazó, a Déli pályaudvar, a BNV pavilonjai, a Budapest Körszálló, Hollóháza római katolikus temploma, a Tátika hétvégi ház, a kazincbarcikai kórház, a könnyűfém-csarnok épülete Székesfehérvárott. A sor hosszú! Az építészek és szerkezettervezők gazdag névsorából kiragadva itt néhányukat említhetjük meg: Callmeyer Ferenc, Dul Dezső, Jánossy György, Körner József, Molnár Péter, Rimanóczy Gyula, Szrogh György, Zalaváry Lajos, Weiner Tibor, Gnädig Miklós, Kádár István, Mátrai Gyula, Menyhárd István, Seregi György.