Utópiák 133 napja
A Magyarországi Tanácsköztársaság története dokumentumokban
Az
1919-es Magyarországi Tanácsköztársaság története iránt érdeklődők már sokat
olvashattak a diktatúra radikális intézkedéseiről, külpolitikai lépéseiről,
vörösterrorjáról, vagy éppen a Vörös Hadsereg hadjáratairól. Ugyanakkor
felvetődhetett bennük az a kérdés, hogy mindezek miféle távlati célok
megvalósítását szolgálhatták? A forráskiadvány erre a kérdésre kíván
válaszolni, a Tanácsköztársaságnak egy új megközelítés szerinti: utópisztikus
elgondolások jegyében működtetett diktatúraként történő bemutatásával. Ez a
szempont érvényesül a kötetnek a 133 napon át fennállt rendszer történetét
áttekintő előszavában és a korabeli emberek: az irányítók és az ő köreiken
kívül élők törekvéseiről, nézeteiről, tetteiről tanúskodó források
összeállításában. A szöveges és képi dokumentumok öt részbe (a politikai
rendszer; a vezetők intézkedései és ezek társadalmi fogadtatása; a diktatúra
külpolitikája; a rendszer háborús konfliktusokban; ellenforradalmi
megnyilvánulások) sorolva teszik lehetővé a Tanácsköztársaság történetének
megismerését. E források között vannak olyanok, amelyekkel már találkozhattak
az érdeklődők, így például rendeletek, plakátok, fényképek, ám kerültek a
kötetbe olyanok is, amelyek, ezekhez képest újdonságot jelenthetnek az
olvasóknak: egyebek mellett utópisztikus jövővíziók leírásai, álhírek, viccek,
karikatúrák. A könyvben helyet kapott még egy rövid kronológia és egy,
elsősorban az újabban megjelent szakirodalmi munkákat tartalmazó
bibliográfia is. Mindezek által a kötet elősegítheti a magyar történelem e
tragikus szakaszának az eddigiekhez képest egy további szempont szerinti
áttekintését, valamint, önmagán túlmutatóan, általánosabb érvénnyel is,
adalékokkal szolgálhat az utópisztikus politikai törekvések sajátosságainak
vizsgálataihoz is.
x
Oldalszám
300 oldal
Méret
142×197 mm
Kötés
Ragasztókötött
ISBN
978-963-3494-13-4
Kiadás éve
2024
Elérhetőség
Készleten
A kategória további címei
3 900 Ft
30%
2 730 Ft
4 900 Ft
30%
3 430 Ft
3 500 Ft
30%
2 450 Ft
3 600 Ft
30%
2 520 Ft
5 900 Ft
30%
4 130 Ft
3 900 Ft
30%
2 730 Ft
3 500 Ft
30%
2 450 Ft
3 900 Ft
30%
2 730 Ft