Molnár Ferenc (született Neumann Ferenc) író, újságíró.
Molnár Ferenc 1878. január 12-én, Budapesten született, német-zsidó polgárcsaládban. Édesapja, Neumann Mór (1848–1907) sebész volt, de sokáig üzemorvosként dolgozott: előbb a Margit híd építésénél, majd a Ganz Gyárban. Édesanyja Wallfisch Jozefa volt.
Középiskolai tanulmányait 1887 és 1895 között a Lónyai utcai Református Gimnáziumban végezte. Ekkor már aktívan újságírónak készült, de szülei nyomására 1896-tól egy évig a genfi egyetemen, később Budapesten jogot tanult. Ebben az időszakban már cikkei jelentek meg budapesti napilapokban, többek közt a Pesti Hírlapban, hazatérte után a Budapesti Naplóban. Ezzel párhuzamosan irodalmi műveken és idegen nyelvű színdarabok fordításán is dolgozott. Ekkoriban magyarosította nevét, azzal az indokkal, hogy felmenői közt akadt molnár.
Első nagy feltűnést keltő írása az 1901-ben megjelent szatirikus regénye, Az éhes város volt. Ugyanebből az esztendőből származik az Egy gazdátlan csónak története című lírai kisregénye, melyben egy 15 éves lány tragikus szerelmi történetét beszéli el. Első önálló színpadi műve A doktor úr volt, amely nagy sikert aratott az 1902. novemberi Vígszínházbeli bemutatón. A Pál utcai fiúk című regénye még most is nagy sikert hozna az elhunyt írónak.
1906. május 19-én Budapesten feleségül vette Vészi Margit festő-írónőt, főszerkesztője, Vészi József leányát, ez a házasság azonban nem volt tartós. Fél év után különköltöztek, bár a válásra csak négy év múlva került sor. Egy lányuk született, Molnár Márta, aki Horváth Zoltán újságíró, majd később Sárközi György író felesége lett.
Első külföldi színpadi sikerét 1907-ben aratta Az ördög című színdarabjával. 1908-tól már több városban is játszották színpadi műveit (Bécs és Berlin mellett Olaszországban és az Egyesült Államokban is), de a polgári társadalom kritikája miatt az előadások nem mindig találtak kedvező fogadtatásra. Legnagyobb sikerét a Liliommal aratta. Az 1909-es budapesti bemutató után 1912-ben a bécsi előadás következett. 1934-ben Fritz Lang megfilmesítette, és alapjául szolgált az 1945-ben a Broadway-n bemutatott Carousel (Körhinta) című musicalnek. Molnár Ferenc 1907-ben írta meg mindmáig népszerű A Pál utcai fiúk című regényét, amely a pesti gyerekek olykor vidám, olykor szomorú életét ábrázolja.
Az első világháború alatt Galíciában volt haditudósító; erről írta 1916-ban az Egy haditudósító naplója című könyvét. 1922. október 11-én Budapesten feleségül vette Fedák Sárit, de ez a házasság is hamarosan válással végződött. Harmadik felesége Darvas Lili színésznő volt, akivel 1926. június 9-én kötöttek házasságot Budapesten.
Az 1920-as és 30-as években sok könnyed színdarabot írt, amelyek korának legnépszerűbb színpadi szerzőjévé tették.
1939-ben a fenyegető nemzetiszocializmus elől Darvas Lilivel Franciaországba, Svájcba, majd 1939-ben New York-ba menekült. Amerikában súlyos depressziója ellenére forgatókönyveket és színdarabokat írt. 1949-ben mutatták be a Broadway-n Panoptikum című darabját.
1952. április 1-jén New Yorkban halt meg, 74 éves korában, gyomorműtét közben.