Szerzőink
Carlo Lorenzini, ismertebb írói álnevén: Carlo Collodi olasz író, újságíró, publicista, a Pinokkió kalandjai című könyv szerzője. 1826. november 24-én született Firenzében. Apja szakács, anyja szolgálólány volt. A szülők tíz gyermeke közül ő volt a legidősebb. Gyermekkora nagy részét Collodiban töltötte, innen is vette írói álnevét.
Tanulmányait egyházi iskolában végezte, de az 1848-as forradalmak hatására beállt önkéntesnek a hadseregbe és ez véget vetett a papi hivatásának. 1848-ban Curtatone és Montanara mellett harcolt önkéntes csapatokban. Ugyan ebben az évben kiadta IL Lampione nevű politikai folyóiratát, amelyet viszont végül a cenzúra nyomására egy év múlva meg is szüntettek. Ez után másik lapot alapított La Scaramucci néven, aminek szerencsésebb pályája volt és folyamatosan megjelenthetett. 1860-ban az Il Lampionét is kiadhatta újra. Az Olasz Királyság 1861. március 18-ai létrejötte után felhagyott a publicisztikai és a politikai tevékenységgel, s egy kis ideig a firenzei prefektúrán dolgozott, a színházi cenzori bizottság tagja volt. Közben megírt négy vígjátékot és két regényt is, de ezek nem arattak különösebb sikert. Az 1870-es évek közepétől ismét témát és műfajt váltott, figyelmét és érdeklődését ettől kezdve a gyermekirodalom kötötte le. Eleinte a francia Charles Perrault meséit (Piroska és a farkas, Csipkerózsika, Csizmás Kandúr) fordította olasz nyelvre, de egy idő után saját maga teremtette mesefiguráival kezdte elbűvölni közönségét. 1876-ban jelentek meg a Gianettino, majd 1878-ban a Minuzollo című kötetei, amelyek két vásott csibész életét, kalandjait elevenítették meg sok humorral és sok emberséggel.
1881-től a Giornale dei bambini című gyermekújság kezdte folytatásokban közölni a Storia di un burattino címmel (Egy bábu története) című művét, amelynek főhőse Pinokkió, egy életre kelt fabábu. 1883-ban könyv alakban is megjelent Pinokkió kalandjai címmel, Enrico Mazzanti illusztrációival. 1892-ben angolra is lefordították, s a fabábu története megkezdte világhódító útját. Minderről azonban már Collodi mit sem tudott, 1890. október 26-án szülővárosában, Firenzében meghalt.
(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Carlo_Collodi)
Janet Leslie Cooke amerikai egykori újságíró. 1981-ben Pulitzer-díjat kapott a The Washington Post számára írt cikkéért. Később kiderült, hogy a történetet kitalálták, és Cooke visszaadta a Pulitzert, az egyetlen személyt, aki eddig így tett, miután elismerte, hogy kitalált történeteket.
Forrás: Wikipedia
James Fenimore Cooper a korai 19. század egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb amerikai írója.
William és Elizabeth Cooper tizenkettedik gyermekeként született, összesen tizenhárman voltak testvérek (akik közül legtöbben meghaltak gyermekkorukban). Amikor 1 éves volt, a család Otsego Lake-ben telepedett le (New York államban, ami akkoriban határvidék volt). Később ebből lett a modern kori Cooperstown. Apja bíró volt és a kongresszus tagja. James Albenybe és New Havenbe járt iskolába, majd a Yale College-ba 1803-1805 között, mint a legfiatalabb tanuló. Azonban kirúgták veszélyes csínytevései (ezek között robbantás is szerepelt), valamint étel eltulajdonítása miatt.
Három évvel később belépett az Amerikai Egyesült államok Haditengerészetébe, azonban egy-két tengeri út után, mely csak némi tapasztalatszerzésre volt jó, és arra, hogy meglegyen a hadnagyi kinevezése, elvette feleségül Susan Augusta de Lancey-t. Ekkor lemondott tiszti rangjáról, azonban a házassággal egy igen előkelő családba került.
Apja 1809-ben halt meg, amikor James 20 éves volt. Az örökség, amit fiára hagyott, James egész életét meghatározta. Cooper regényeinek mintegy fele a határvidék életével foglalkozik. A Bőrharisnya című műben apját Marmaduke Temple bíró személyében ábrázolja.
1851. szeptember 14-én halt meg Cooperstownban.
(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/James_Fenimore_Cooper)
Két évtizede járja a világot fényképezőgépével, főleg Latin-Amerikában, Afrikában és Ázsiában. Több mint negyven országban járt, ahol kiterjedt kulturális és antropológiai riportokat készített. A Spanyol Földrajzi Társaság alapító tagja. Tagja a tekintélyes Londoni Királyi Földrajzi Társaságnak is. 2000-ben úgy döntött, hogy végleg elhagyja a televíziós műsorok irányítását, és az utazásnak és a történelem által elfeledett múlt nagy felfedezőiről szóló könyvek írásának szenteli magát. Később híres nőkről írt életrajzokatEzt követően jött a Rebellis Dívák, amely a 20. század hét nagy dívájának életrajzát tartalmazza, köztük Coco Chanel és Maria Callas, Audrey Hepburn, Jackie Kennedy és mások kalandos életét örökítette meg, pontos és élvezetes stílusban. Kiadónknál e köteten kívül Az isteni Lola és az Elátkozott királynők jelent meg.
Forrás: Wikipédia
Művészettörténész, történész.
Egyetemi tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. 2006 és 2017 között Budapest Főváros Levéltárában levéltárosként, 2017-től a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumában muzeológusként dolgozik. 2021-től az ELTE BTK Művészettörténeti Intézetének adjunktusa. Fő kutatási területe a 19. második és a 20. század első felének építészet- és várostervezés-története. E tárgyban számos kiállítást rendezett, publikációt közölt. 2020-ban az ELTE-n védte meg „Lajta Béla funerális építészete” című doktori disszertációját. A Holnap Kiadó „Az építészet mesterei” sorozatának a szerkesztésében megjelent kötetei: Lajta Béla (2013 – Gerle Jánossal), Árkay – egy magyar építész- és művészdinasztia (2020).
Forrás: a szerző
Író, gasztonómiai tárgyú könyvei nagy sikert arattak, mint például a Gundelről, vagy a dobostorta történetéről szóló gaszto- és kultúrtörténeti írások. Kiadónknál a Budapest ízei jelent meg, amelyet angolra és németre is lefordítottunk. A magyar kultúra egyik komoly szegmense a konyhaművészet, ami Európa-szerte híressé vált. A kiváló recepteken túl megismerhetjük gasztronómiai kultúránk történetét - a római és honfoglalás kori hagyatéktól a reneszánsz ünnepi lakomákon keresztül napjainkig, a hamuba sült pogácsától a lacikonyháig.
Forrás: Wikipédia