Szerzőink

Mezei Mária magyar színésznő, érdemes és kiváló művész.

1928-ban Rózsahegyi Kálmán magániskolájába iratkozott be, és az Országos Színészegyesületben tette le a vizsgáit. Pályáját Sebestyén Mihály (1893-1977) miskolci társulatában kezdte, 1931-ben. 1933-34-ben a Pécsi Nemzeti Színház, 1935-től a Belvárosi Színház tagja volt. 1939 nyarán színészi meghallgatáson vett részt, Párizsba ösztöndíjat nyert, de a világháború lezárta a határokat, és nem mehetett ki oda. Itthon kellett maradnia a Vígszínházban, 1948-ig. A német megszállás alatt nem vállalt fellépést. 1949-től 1956-ig a Fővárosi Operettszínházban, 1949-től 1953-ig a Vidám Színpadon játszott. 1956-tól a budapesti Madách Színház, 1962-től a Petőfi Színház, 1964-től a Nemzeti Színház tagja volt. Második férjével, Lenbach Jánossal, budakeszi közös házukban élte zárkózott életét. 1968-ban kanadai turnén vett részt, 2 évvel később súlyos betegsége miatt visszavonult.

(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Mezey_M%C3%A1ria)

A kisnemesség és a parasztság határvilágából indult. A családban nemesi nagy múlt legendái éltek, de a gyermekkor környezete a palóc és szlovák parasztság volt. Lelke egészével, finom költői hangulatokkal szereti és rajzolja világéletében a paraszti alakokat, nemegyszer idilli, máskor balladai fényben. De magamagát otthon a dzsentrivilágban érzi, és ennek a dzsentrivilágnak senki sem látja oly világosan hibáit, társadalmi parazita voltát, mint ő. Megveti ezt a nemesi világot, de belülről látja: elítéli, de megérti. Ez adja egészen sajátos hangvételét és ábrázolási módját. Nem igazi szatirikus, mert a gúnyosan megbírált alakokban is megmutatja a szeretetre, néha egyenest csodálatra méltót; de a csodálatra méltóban is megmutatja a nevetségeset. Ez igazi ironikus magatartása. Mikszáthra elsősorban az irónia lesz jellemző.

Mikszáth életműve a nagyregénytől a röpke novelláig, a Jókai életéről szóló nagy korrajzi műtől a napi karcolatig átfogja a széppróza és a publicisztika minden műfajárnyalatát. Korai művei közt gyakori a történelmi regény, egészen sohase hagy fel vele, legvégső remekműve, A fekete város is az. Ezekben a múltidéző művekben különösen sok a romantikus színezet, de gyakori a kritikus jelenre utalás is. Az akkori jelenben játszódó műveiben is általános jelenség az erős fordulatosság, az anekdotisztikus csattanóra élezettség. Ezt sokan Mikszáth korlátjának tartják, holott ez nem korlát, hanem módszer. Az anekdotisztikus ábrázolás meglepő helyzetben vagy meglepő fordulattal jellemez egy-egy emberi magatartást. A magyar regényirodalom leghagyományosabb ábrázolási módszere a kezdetektől mindmáig, és alighanem éppen Mikszáth a legnagyobb mestere.

Stílusának múlhatatlan varázsa az a választékos előadásban megnyilvánuló derű, amelyben oly tökéletes egységgé tud válni mosoly és bánat. Ez a nagy humoristák titka. De ugyanilyen egység nála a meg nem alkuvó elmarasztalás és az elmarasztalt megértése. Mikszáth semmit sem titkol el, de igazán nem haragszik; a bűnben is csodálja, az erényben is megmosolyogja az embert.

Attól kezdve, hogy elérkezett hozzá a siker, jellegzetes alakja volt a hazai irodalomnak és közéletnek. Zömök, testes termete, csáléra álló bajsza, hosszú pipája kedvelt tárgya volt irodalmi és politikai karikatúráknak. Viszonylag fiatalon máris idős bölcsnek tekintették. Nem tartozott körökhöz és irányokhoz. Ővele vált teljessé a magyar irodalom XIX. százada.

*Forrás: Wikipédia

Politikai és gazdasági tanácsadó, üzletember és esszéíró, a Francia Becsületrend lovagja, a szellemi élet befolyásos, ám megosztó személyisége, botrányhős és több bestseller szerzője, akit egyesek méltatnak, mások nem kedvelnek sajátos stílusa miatt. 
„Történelmi derűlátásunk elhomályosult (...). Vajon nem egy olyan periódus zárul le most, mely látványos hanyatlással visszavezet bennünket egy új középkorba?” 
A KÁOSZ KONTINENSE? Új középkor című, nagy visszhangot kiváltó mű ugyan majdnem két évtizede jelent meg, de hátborzongató, egyszersmind elővigyázatosan hasznos olvasni ma, látva, hogy Minc milyen pontosan következtette ki a jövőt és értelmezte közelmúltunk eseményeit, akár a balkáni háborút, akár a világgazdasági válságot. Elemezte a politikai, társadalmi, gazdasági folyamatokat, a globalizációt, a nemzetiségi és bevándorlási kérdéseket, a média szerepét. Írt a berlini fal leomlását követő elégikus vágyálmokról, a várt gazdasági fellendülésről, a keleti országok felzárkóztatásáról, az egyetemes békéről szóló naiv elképzelésekről és a szertefoszlott illúziókról. 
A könyv – melynek magyar vonatkozásai különösen érdekesek lehetnek az Olvasó számára – nem csupán szakmai szempontból, politológusok, gazdasági szakemberek, szociológusok, valamint a felsőoktatás hallgatói körében lehet gondolatébresztő, hanem mindazok érdeklődését felkeltheti, akik töprengnek a világ helyzetén, s próbálják megérteni a körülöttük zajló változásokat.

*Forrás: Wikipédia

Molnár Ferenc (született Neumann Ferenc) író, újságíró.

Molnár Ferenc 1878. január 12-én, Budapesten született, német-zsidó polgárcsaládban. Édesapja, Neumann Mór (1848–1907) sebész volt, de sokáig üzemorvosként dolgozott: előbb a Margit híd építésénél, majd a Ganz Gyárban. Édesanyja Wallfisch Jozefa volt.

Középiskolai tanulmányait 1887 és 1895 között a Lónyai utcai Református Gimnáziumban végezte. Ekkor már aktívan újságírónak készült, de szülei nyomására 1896-tól egy évig a genfi egyetemen, később Budapesten jogot tanult. Ebben az időszakban már cikkei jelentek meg budapesti napilapokban, többek közt a Pesti Hírlapban, hazatérte után a Budapesti Naplóban. Ezzel párhuzamosan irodalmi műveken és idegen nyelvű színdarabok fordításán is dolgozott. Ekkoriban magyarosította nevét, azzal az indokkal, hogy felmenői közt akadt molnár.

Első nagy feltűnést keltő írása az 1901-ben megjelent szatirikus regénye, Az éhes város volt. Ugyanebből az esztendőből származik az Egy gazdátlan csónak története című lírai kisregénye, melyben egy 15 éves lány tragikus szerelmi történetét beszéli el. Első önálló színpadi műve A doktor úr volt, amely nagy sikert aratott az 1902. novemberi Vígszínházbeli bemutatón. A Pál utcai fiúk című regénye még most is nagy sikert hozna az elhunyt írónak.

1906. május 19-én Budapesten feleségül vette Vészi Margit festő-írónőt, főszerkesztője, Vészi József leányát, ez a házasság azonban nem volt tartós. Fél év után különköltöztek, bár a válásra csak négy év múlva került sor. Egy lányuk született, Molnár Márta, aki Horváth Zoltán újságíró, majd később Sárközi György író felesége lett.

Első külföldi színpadi sikerét 1907-ben aratta Az ördög című színdarabjával. 1908-tól már több városban is játszották színpadi műveit (Bécs és Berlin mellett Olaszországban és az Egyesült Államokban is), de a polgári társadalom kritikája miatt az előadások nem mindig találtak kedvező fogadtatásra. Legnagyobb sikerét a Liliommal aratta. Az 1909-es budapesti bemutató után 1912-ben a bécsi előadás következett. 1934-ben Fritz Lang megfilmesítette, és alapjául szolgált az 1945-ben a Broadway-n bemutatott Carousel (Körhinta) című musicalnek. Molnár Ferenc 1907-ben írta meg mindmáig népszerű A Pál utcai fiúk című regényét, amely a pesti gyerekek olykor vidám, olykor szomorú életét ábrázolja.

Az első világháború alatt Galíciában volt haditudósító; erről írta 1916-ban az Egy haditudósító naplója című könyvét. 1922. október 11-én Budapesten feleségül vette Fedák Sárit, de ez a házasság is hamarosan válással végződött. Harmadik felesége Darvas Lili színésznő volt, akivel 1926. június 9-én kötöttek házasságot Budapesten.

Az 1920-as és 30-as években sok könnyed színdarabot írt, amelyek korának legnépszerűbb színpadi szerzőjévé tették.

1939-ben a fenyegető nemzetiszocializmus elől Darvas Lilivel Franciaországba, Svájcba, majd 1939-ben New York-ba menekült. Amerikában súlyos depressziója ellenére forgatókönyveket és színdarabokat írt. 1949-ben mutatták be a Broadway-n Panoptikum című darabját.

1952. április 1-jén New Yorkban halt meg, 74 éves korában, gyomorműtét közben.