A magyar biedermeier
A tudós író 1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 1950-ig nyilvános rendes egyetemi tanár volt. Mivel a tudományról, az igazmondásról és a művészi színvonalú írni tudásról nem tudott leszokni, innen is, onnan is elcsapták.A magyar biedermeier című művét hasonló sors érte, mint íróját: könyvtárakból kiselejtezték, mindmáig egyetlen kiadásából alig maradt hozzáférhető példány. A biedermeier a 19. század elején-közepén Bécsben és Buda-Pesten meghonosodott, minden túlzótól, eredetitől, meghökkentőtől tartózkodó stílus az irodalomban, festészetben, iparművészetben – és életforma, amely belenyugvásra késztet abba, ami van, a tiltakozásnál többre tartja a kényelmet. Zolnai szerint a korszakban a létezés egészét meghatározó magatartás; a tételt azonban a marxizmus elvetette. Zolnai felfogásából következően teljes képet ad: a házról, a lakásbelsőről a vitrintől a pipatóriumig, a divattól, a hajviselettől az irodalomig, a családi élettől, a neveléstől a filozófiáig. Ebből a nézőpontból minden kicsit más, mint a történelemkönyvekben és az irodalomtörténetekben: kisszerűbb, szegényesebb, közönségesebb.Zolnai könyvét, ezt az egyszerre bölcsen és derűvel tanító mesterművét illett újra felfedezni, változtatás nélkül, teljességében, hiszen teljes maga is, ami igencsak ritkán mondható el művelődéstörténeti „regényről”.
x

Méret
142×197 mm
ISBN
978-963-3460-56-6
Kiadás éve
1993
Elérhetőség
Elfogyott
A kategória további címei
3500 Ft
30%
2450 Ft
4300 Ft
30%
3010 Ft
3500 Ft
30%
2450 Ft
3500 Ft
30%
2450 Ft
3100 Ft
30%
2170 Ft
3900 Ft
30%
2730 Ft
3900 Ft
30%
2730 Ft
3100 Ft
30%
2170 Ft