Az antikvitás irodalmából
Az antik művészet gazdagságában, sokszínűségében az emberi szellem történetének egyik legragyogóbb fejezete. A régi görögök és rómaiak alkotásai példaként és mértékül szolgáltak a későbbi korok alkotói számára. Az irodalomban minden műfaj létezett már akkor is, s mindegyikben remekművek születtek. A csodás szerelmes versektől az izgalmas kalandregényeken át az epés szatírákig, alig fölülmúlt drámákig mindent megtalálhatunk, amit a mai olvasó is kedvvel, örömmel forgat. Ebből az irodalomból ad kötetünk átfogó válogatást. Megjelennek a trójai mondakör izgalmas epizódjai Homérosz előadásában, a görög drámák felséges vagy éppen kacagtató történetei, Szophoklész Antigonéja, Oidipusz királya, Arisztophanész komédiái, a római aranykor lírikusainak, Vergiliusnak, Horatiusnak, Ovidiusnak és Catullusnak legszebb költeményei. A prózát Aiszóposz tanulságos állatmeséi mellett Longosz, Lukiánosz és Petronius írásainak egy-egy részlete mutatja be. A történetírás kedvelői Hérodotosztól, Tacitustól és Suetoniustól olvashatnak részleteket, megtudhatják, saját kora miként vélekedett például Caesarról és Neróról. Az eredeti szövegeket Finley, Szerb Antal, Babits Mihály és Benedek Marcell értelmező kommentárjai egészítik ki. A kötet így egyszerre szöveggyűjtemény és irodalomtörténet, tankönyv és a korszakot fő vonásaiban bemutató, az érdeklődő nagyközönségnek szánt antológia, kézikönyv, amely a középiskolai irodalomórákról épp úgy nem hiányozhat, mint a praktikus összefoglaló munkákat kedvelők könyvtárából.
x
Méret
B/5
ISBN
978-963-3460-46-7
Kiadás éve
2004
Elérhetőség
Elfogyott
Megjelenés dátuma
2004-01-01
A kategória további címei
4 500 Ft
50%
2 250 Ft
1 200 Ft
50%
600 Ft
3 900 Ft
50%
1 950 Ft
2 700 Ft
81%
500 Ft
3 500 Ft
50%
1 750 Ft
990 Ft
50%
495 Ft
1 300 Ft
61%
500 Ft
2 900 Ft
50%
1 450 Ft