Sajdik
(bővített kiadás)
„Később
az élet úgy hozta, hogy Sajdik nagyapám egyik fia (öt fiú volt és egy lány) kis
termetű, de nagyon ügyes, fürge, talpraesett volt (ő lett a papám). – mondta egy ismerős. (...) És hogy ne legyen
egyszerű a családfa, feleségül vette az Operaház balerináját, akinek ugyan csak
a válláig ért. Hatvankét évet éltek együtt. (...) Volt még a családban:
idegenlégiós, apáca, textilgyáros, kávéház-tulajdonos, színész,
miniszterhelyettes és a család , aki elvette feleségül a
börtönigazgató lányát. (...) Talán én voltam a legkomolyabb köztük. De a sok
humor, szeretet, amivel elláttak egy életre, valahol kitört belőlem.
Ezért
lettem karikaturista. „
Mai beszélgetés Sajdik Ferenccel
Kevéssel korábban
érkezem a megbeszéltnél. Látom, épp manőverez, hogy beállhasson kocsijával a
budai társasház egyik garázsába. Sikerül, már együtt lépünk be a kapun.
Sajdikos mosoly. Hiányzik régóta, hiányzik nagyon. Volt idő – tizenkét év –
ludasos éveim –, amikor láthattam rendszeresen. Kollégák voltunk egykoron, s
mostanra újra "kollégák" lettünk, közli nem először, én pedig most is
veszem a lapot: kényszerű sorsközösségünkre, operált térdeinkre céloz.
Már a
lépcsőházban a tárgyra térünk.
MÜNZ ANDRÁS: Tizenhét
éve, 2006-ban látott napvilágot e kötet első kiadása. Kinek a fejében született
meg e mostani bővített változat gondolata?
– Dr.
Milkovich Eszter, a Holnap Kiadó vezetője hívott fel az ötlettel. Több
kötetemet, köztük e mostani első kiadását is ők gondozták.
– Korábban
több, valaha élt híresség élete ihletett már meg. Ha most előre lapozunk, itt
is szerepelnek, Dante, Chagall, Edison, mások. Mit gondolsz, mit szólnának, ha
meglátnák a velük kapcsolatos rajzaidat?
– Remélem, többségük szeretné őket. A politika szereplőinek
humorérzékére már nem vennék mérget. Akadnak persze kivételek. Például Gömbös
Gyula, aki a múlt század 30-as éveiben volt miniszterelnök, több ízben
felkereste Gáspár Antal karikaturistát, pedig ő nem igazán hízelgő
rajzokat készített róla. Egy másik példa: Hofi Géza egyszer felhívta Kádár
Jánost, hogy szeretne róla paródiát csinálni. Kádár némi gondolkodás után
azt mondta: „Csináljon, legalább népszerűsít”.
x
Oldalszám
144 oldal
Méret
B/5
Kötés
Keménytáblás
ISBN
978-963-3494-17-2
Kiadás éve
2023
Elérhetőség
Készleten
A kategória további címei
7 900 Ft
30%
5 530 Ft
5 900 Ft
30%
4 130 Ft
3 900 Ft
30%
2 730 Ft
3 500 Ft
30%
2 450 Ft
1 900 Ft
73%
500 Ft
3 900 Ft
30%
2 730 Ft
3 900 Ft
30%
2 730 Ft
3 500 Ft
30%
2 450 Ft